Halálos betegség
Amikor egy beteg szenved, a halál nem tragédia, hanem felszabadulás.
Mindennap újra és újra át kell gondolnunk, van-e értelme annak, amit teszünk. A jó orvos nemcsak azt tudja, hogy mikor kell elkezdeni a kezelést, hanem azt is, mikor és hogyan hagyja azt abba. (...) Néha az is jó választás lehet, ha nem teszünk semmit.
Nagy a kísértés, hogy az ember orvosi hatalmával élve azt mondja, minden oké, vagy arra utaljon, majd minden oké lesz, (...) egészen addig, amíg végül a helyzet annyira súlyossá válik, hogy nem lehet letagadni. Reményt kelteni... ez etikailag rendben is van, de valahogy mégsem helyes. Az a helyes dolog, ha az ember megfontolja, mennyi reményt ad az érintetteknek.
A szív- és érrendszeri betegségek (...) jelentkezésének első tünete gyakran az egyetlen is, amelyet észlelünk: pár órával azelőtt, hogy eltöröl minket a föld színéről.
Az orvosok életben tartják a betegeket, mint ahogy a gyerekek zsinegre kötik a pillangókat: nem engedik el őket, hanem elkeseredetten ragaszkodnak a játékukhoz, mert ha kikapcsolnák a gépeket, ha elengednék azt a zsineget, akkor veszítenének, elengednék a pillangót - arra pedig nem kerülhet sor. Gondolom, ezzel nem lehet mit kezdeni. Az élők általában kényszeres megszállottjai az életnek.
A halálos betegség közel hozza egymáshoz a gazdagot és a szegényt. Eltörölte az ellentéteket, a lenézést, az irigykedést, és csak az életéért aggódó embert hagyta meg.
A halálos betegségnél csak egy rosszabb van, mégpedig a gyógyíthatatlan betegség.
Halálos betegség, amelyre az orvos hóttbizonyosan megjövendölheti, hogy elpusztulás lesz a vége, tudvalévően csak egy van a világon: az élet. Erről egyet bizonyosan tudunk, és körülbelül csak egyet tudunk bizonyosan, hogy halálos kimenetelű.
Meddig lehet bohóckodni? Sokáig. De nem a végtelenségig. A halálos betegséget, és a rák az, akkor is, ha nem halunk bele, valahogy (és tisztelettel valahogy!) a végtelennel hozzuk kapcsolatba. Ezt nem érzem, a végtelenséget. Igaz, a végességet se.
A hagyományos gyógyászat célja, hogy meghosszabbítsa az életet. Feláldozzuk az élet minőségét most - műtétekkel, kemoterápiával, intenzív kezeléssel -, hogy később esetleg nyerjünk némi időt. A hospice-ban részt vevő orvosok, ápolók, lelkészek és szociális munkások pedig abban segítik a halálos betegségben szenvedőket, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék most rögtön.
Kelj fel! Ha biztosan tudnád, hogy halálos beteg vagy, ha kevés lenne hátra értékes idődből, hogy hasznosítsd az életed és eltöprengj azon, ki vagy, nem pocsékolnád az idődet önmagad kényeztetésére, félelmeidre, letargiákra vagy ambíciókra. Nos, azt mondom neked, hogy halálos beteg vagy; meg fogsz halni ugyanis. Néhány évvel több vagy kevesebb idő, mielőtt elmúlnál, nem sok különbséget jelent. Légy boldog most, ok nélkül - vagy soha nem leszel az.
Rádöbbentem, hogy csak egyet nem lehet elvenni az embertől: belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll, és talán abból, hogy az ember, amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek. Azt hiszem, ezért bírták emberek milliói a poklok poklát, ezért reménykednek utolsó percükig a halálos betegek, és ezért hagyják magukat halálra kínozni eszmék megszállottjai. A tudat, hogy valahol itt a földön még van igazságszolgáltatás.
Nem szabad egy halálos betegséggel küzdő barátnak olyanokat mondani, hogy nem hiszel a megmagyarázhatatlan örök életben. Jó barátként ilyenkor hazudni kell.
Facebook
Pinterest