Gyónás
Gyónásra mindenkinek szüksége van. A kimondott szó más színt kap, a valóság határokkal fogja körül, kiszabadul az álmok, a vágyak ködös rabságából, amelyet a vér megállíthatatlan keringése rettenetesen egyhangú ütemeivel őrjítővé tesz. A kimondott szó világít és a világosság mutat valamilyen utat.
Egy sokáig rejtegetett titok olyan, mint egy meg nem gyónt bűn: csírázik, erjed bennünk, és csak más titkokból táplálkozhat.
Ebben a korban már gyorsan meg kell gyónnom a bűneimet, mielőtt elfelejtem őket.
Meg kéne tisztulnod,
ahhoz gyónni kéne.
De ahhoz, hogy gyónhassál,
vétkezzél már végre!
Különösen a mise elején a közös gyónás, és azon belül is a bűnbánati imából annak a résznek az álszentsége dühített fel, amelyben a hívek, akik "sokszor és sokat" vétkeztek, jelképesen verik a mellüket és kórusban mondják, hogy "én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem". Az egybegyűlteknek hétről hétre ugyanazokat az előre leírt szavakat kell elismételniük egész életükben, ami egyértelmű jele annak, hogy a jövőben is "sokszor és sokat" szándékoznak vétkezni.
A gyónás ereje nemcsak a tények elmondásában van, hanem inkább a bűnbánatban, az elkövetett bűnökért. És amíg ezt el nem végzi, halálos bűnben leledzik, akár ismerem az elkövetett cselekményt, akár nem.
Nem szabad azt gondolnunk, hogy mivel a gyónás megszabadított bennünket a bűnöktől, továbbra is bűnöket követhetünk el.
El sem képzelheted, milyen jól esik a feloldozás a gyónás után, milyen megkönnyebbülés: tiszta a lap, újrakezdhetjük az életet.
Facebook
Pinterest