Futás
Ami megfelelő mértékű kihívás ma, az holnap vagy egy hét múlva már túl sok vagy túl kevés lesz, függően a hangulatunktól, az egészségünktől és a testi erőnlétünktől. A képességeinkben megmutatkozó fluktuáció normális jelenség, ráadásul a képességek még futás közben is változhatnak, ahogy éppen remekül vagy nagyon rosszul érezzük magunkat.
A "nem az én napom" jelenség minden futóval megesik, még a legnagyobbakkal is. Az élet nagy mókamester abban a tekintetben, hogy keresztülhúzza a számításainkat.
Nincs olyan veszély, amely elől ne lehetne elmenekülni, ha az embernek elég fürge a lába.
A maratoni futás esetében (...) nem igazán van jelentősége a startnak. A legtöbb futó csak lazán álldogálva várja az indítólövést. Az igazság az, hogy eleshetünk, hárman átléphetnek rajtunk, aztán felkelhetünk, és még mindig megnyerhetjük a versenyt. Nem annyira az elindulás számít, hanem a kitartás.
Azért, mert valami önzőnek, öncélúnak vagy hiábavalónak tűnik, még nem feltétlenül rossz. Lehet motiváló is, lehet akár értelme, és a futás ilyen: tényszerű, egyszerű, és elvezet önmagadhoz.
Amikor nem muszáj szaladni, de az embernek lehetősége van csak úgy szaladni, akkor az egész egyfajta bizarr luxussá válik.
Vajon nem pont ezt keressük, amikor megmászunk egy hegyet? Amikor a hegycsúcsokon és gerinceken futunk végig? Az érzést, hogy emberek vagyunk, parányiak és jelentéktelenek a világban, ahol a természet felfoghatatlan ereje vesz körül minket? Mint egy csecsemő, aki édesanyjához bújik, hogy védelmet keressen az ismeretlen és hatalmas világgal szemben. Harcolunk a győzelemért, vagy, ami ugyanaz, azért, hogy észrevétlenek maradjunk, hogy ne verjük fel álmából az óriást, a körülöttünk szunnyadó gigászokat, míg elérjük édesanyánk karját.
Minden futónak megvan a saját természetes stílusa, melyet követnie és tökéletesítenie kell. Van, aki rövid, van, aki hosszú lépésekkel fut. Van, aki felemelt fejjel, van, aki előrehajolva. Van, aki tartalékol, és van, aki az első pillanatban támadásba lendül. Nincs olyan technika, amelyik mindenkinek ideális, de mindenki megtalálhatja a számára ideális technikát.
A futás ugyanolyan művészet, mint a festészet vagy a zeneszerzés. Egy mestermű létrehozásához négy alapfogalommal kell tisztában lenni. Ezek a technika, a gyakorlás, a tehetség és az inspiráció. Mindezeknek dinamikus egyensúlyban kell lenniük.
Nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, sőt az sem, hogy milyen kecsesen. A lényeg a kitartás, hogy talpon maradj, és bármilyen lassan is, de haladj előre.
Az ultratávok leggyötrelmesebb velejárója az, hogy az ember hosszú-hosszú időre egyedül marad a gondolataival. Ha egy zene vagy dal motoszkál a fejedben, jó zene legyen. Ha egy történet nem hagy nyugodni, akkor jársz jól, ha meséd a kitartásról szól. Ultrafutás közben nincs helye borús gondolatoknak. A legtöbben nem azért adják fel, mert a testük nem bírja.
A rendszeres futáshoz ki kell kanyarítanod egy darabot a napodból, még ha csak fél vagy egy órát is. Ha ez lehetetlennek látszik, tedd föl magadnak a következő kérdést: mennyi időt töltök tévénézéssel? Vagy a világhálón? Vagy vásárlással? Ezektől vedd el az időt, hogy olyasmire fordítsd, ami jót tesz neked.
Az ultrafutónak minden tudását bele kell tennie az edzésekbe, de sosem a merevségig. Ha valamivel feltétlenül számolnia kell, az az, hogy egy 100 mérföldes versenyen mindig lesznek dolgok, amelyekkel nem számolt.
Az ultrafutó küzdhet a természettel, vagy átadhatja magát neki. Én az utóbbit javaslom.
Facebook
Pinterest