Fogyókúra
Sajnos, a testünk nem úgy működik, hogy ha valakinek már "nagyon kell fogynia", akkor gyorsabban fog fogyni, nem lesz természetes súlyingadozása, megtorpanása, botlása vagy visszaesése. A test nem viseli el a sürgetést, és a személyiség sem tud parancsra és határidőre változni.
A fogyás lehet észrevétlen szálkásodás vagy látványos is, de utóbbi kemény dolog. Nem a meló része, hanem az önmegtartóztatás. Hogy nagyobb legyen a célt vágyni, mint az agyunk által dobott jutalmakat (édesség, finom vacsora, pohár bor, friss kifli).
Soha nem fogyókúráztam, már a szó is rémesen stigmatizáló és megszorító jellegű, mert a súlyvesztésnek, karcsúsodásnak nem kúrának kéne lennie, hanem ésszerű folyamatos diétának. Tudatosság, fokozatosság - no meg éberség, elvtársak!
Szerintem minden kórboncnok eleve gyűlöli a kövérséget. A kicsit is kövér embert sokkal gusztustalanabb és nehezebb boncolni, mint a soványat. A felhalmozódott zsír ráadásul valószínűtlenül sárga, mint a bonctermi köpeny. A kövér emberekben a zsírszövet nemcsak a hasfalon található, hanem a belső szervek is zsírosak, a beleket ölelő cseplesz is tiszta zsír, és eltakar mindent. Esküszöm, a fogyókúrára motiváló leghatásosabb eszköz lenne, ha a kövérek látnák, miként festenek belülről.
Az baj, hogy az ember soha nem tud örülni annak, amije van: mindig vékonyabb akar lenni.
A lefogyás legnagyobb akadálya maga a fogyókúra. Magában a szóban benne van, miért van kudarcra ítélve a próbálkozás: az emberek kúraszerűen akarják egy olyan problémára alkalmazni, amit gyökerestől kellene megváltoztatni.
Aki fogyókúrázik, az nem egyszerűen a súlyát csökkenti, hanem átáll egy egészségesebb életmódra.
A fogyókúra újrakezdését folyamatosan halogatja az ember. Van egy olyan fázis, hogy ezt még le lehet farigcsálni. Aztán jönnek a különböző fázisok, mint a gyásznál. "Egy kicsit most elengedtem, de ennyi nekem még jár." Aztán látod, hogy ismét feljött pár kiló. Végül van egy holtpont, amikor már kvázi majdnem hogy megbékélsz ezzel. Hogy ez van. Valószínűleg az Úr, a világ úgy akarta, hogy én dagadt legyek. És nem fogok szenvedni egész életemben. És akkor visszajön a többi is.
Az ember úgy fogja a leadott kis súlyát, mint valami becses kincset. Annyira fél, hogy ez a kis boldogság már nem lesz az övé. Elveszik, elragadják tőle a csúnya, gonosz karok, a zsírkarok. Belenézek a tükörbe, és elszörnyedek. Próbálom tudatosan kikerülni a tükröket. Nem szabad magadat nagyon elszomorítani. Ha magadat már valahogy másképp képzeled el, vagy az utolsó kép a fejedben kettő hónappal ezelőtti, olyan, ami jól volt megvilágítva, be voltál púderezve, jó ruha volt rajtad, jól be volt lőve a hajad, akkor egy szörcsögő tokás, fénylő homlokú, golyófejű embert látni a tükörben nagyon kiábrándító tud lenni.
A súly leadása, megtartása olyan, mint a hazugság meg az igazság. Egy okos ember mondta. Ha igazat mondtál, akkor arra nem kell emlékezned. Csak a hazug ember kontrollálja, hogy mit mondott. Mit mondhattam ekkor ennek meg annak? Kicsit erre hasonlít ez. Az őszintén evő leveszi a polcról, ami megtetszik neki, és megeszi. A hazug evőnek, a fogyókúrázónak meg egyszerűen mindig le kell futtatnia a szoftvert, hogy mit ehet és mit nem ehet meg. Ez folyamatos harc.
Kicsi ország ez, kevés hírességgel, így óhatatlanul példát mutatsz valamivel, ha akarsz, ha nem. És ha kövérként tündöklöm, majd a fogyás után visszahízom, akkor a többi túlsúlyos gondolhatja, hogy ez így normális, visszaállt a normál állapotába. Egy kövér család azt mondhatja otthon: "Dombóvári is visszahízott, rosszabb lett neki ettől? Ugyanúgy ott van a tévében." Ezért mennek és kirabolják a hűtőt. Akkor én ártottam. Finoman, nem offenzív módon, de én azt szeretném mondani a túlsúlyos társaimnak, hogy nem szabad kövérnek maradniuk.
Jelenlegi információk szerint ez az egy életed van, és ezt senki nem fogja helyetted kijavítani. Ne éld le dagadtan az életedet! Nagyon sok visszafordíthatatlan dolog van a világon, ami sajnos olyan, amilyen. A kövérség az pont nem ilyen. A döntés a kezedben van. Te magad vagy a betegség és a gyógyszer is.