Lukács Liza

Az ember a legfontosabb, a legnagyobb érzéseivel valójában mindig egyedül van.

Egy adott testi-lelki állapot tartós fennállása mindig oda vezet, hogy a személy alkalmazkodik hozzá az életvitelével, a személyisége részévé válik: lenyomatot képez a gondolkodásában, az emberi kapcsolataiban, az önmagához való viszonyában.

Egy ember változási tempója nem mindig azonos azzal, amit ő szeretne, vagy amiről azt hiszi, hogy neki arra van szüksége.

Sajnos, a testünk nem úgy működik, hogy ha valakinek már "nagyon kell fogynia", akkor gyorsabban fog fogyni, nem lesz természetes súlyingadozása, megtorpanása, botlása vagy visszaesése. A test nem viseli el a sürgetést, és a személyiség sem tud parancsra és határidőre változni.

A kommunikáció a legfontosabb gyógyító eszköz, amely a birtokomban van, és ennek mesterévé kell válnom.

A megfogalmazásunk visszahat ránk, a gondolkodásunkra, az önmagunkhoz való viszonyunkra. Az éppen alkalmazott kommunikációval mindig megajánlunk egy viszonyt a másik embernek, de egyben magunknak is. Leképezi, hogyan állunk önmagunkkal, barátnak vagy ellenségnek tekintjük-e magunkat.

Akik az önelutasítástól eljutnak az önelfogadásig, azok sem feltétlenül látják mindig szépnek magukat. Inkább az a különbség, hogy aki elfogadja önmagát, annak nem írja át negatívra a hangulatát, ha éppen nem azt látja a tükörben aznap, amit szeretne. Attól még ugyanúgy megy, végzi a dolgát és teszi azt, amihez kedve van.

Ha valaki mindent (vagy legalábbis fontos dolgokat, mint boldogság, párkapcsolat, társaságba járás) a külső megjelenésétől tesz függővé, akkor nem jut elég figyelme a saját egyéb pozitív tulajdonságaira, s végül oda jut, hogy sem érdekes, sem humoros, sem kellemes beszélgetőtárs nem lesz, hiszen a külsején kívül az összes többi tulajdonságának megcsillantása a "majd" kategóriájába kerül. Amikor eljön a pillanat, és valóban szuperül néz ki (mert vannak ilyen élményeik az alacsony önértékelésű embereknek is), akkor azt veszi észre, hogy meg sem mer szólalni, képtelen bekapcsolódni egy beszélgetésbe, nem jut eszébe semmi, nem tud laza, mosolygós lenni, flörtölni, nyitni mások felé. És valóban előállhat az a helyzet, hogy érdektelen lesz egy olyan ember számára, akiről azt hitte, hogy a vonzó külsővel elérhetővé válik. Zárul az ördögi kör: levonja a következtetést, hogy még mindig nem elég csinos, vékony, kívánatos, ez vagy az nem elég nagy vagy épp elég kicsi rajta. Ha a figyelmi fókusza a testén marad, sosem keveredik ki ebből a negatív spirálból.

Attól, hogy valaki állít valamit, még nem kell elhinni.

A botlások, a kisiklások és az időszakos visszaesések felbecsülhetetlen lehetőséget rejtenek magukban. Jelentős minőségi változás indulhat el innen, lényeges felismerésekhez vezethetnek el, ha valaki hajlandó időt és energiát szánni a megértésükre. (...) Ha ezekből a hullámvölgyekből megerősödve kerül ki, akkor jó úton jár, akkor is, ha nehezebb periódusok szakítják meg a sikerszériát.

Hogy ki miben hisz és ezáltal miben csalódik, nem fokmérője annak, jó úton halad-e vagy sem.

Aki szereti és elfogadja önmagát, az nem tűri, ha bántják. Hanem azt mondja, hogy jár nekem a jó, jár nekem a figyelem és a tisztelet. Az önelfogadás nem annyiból áll, hogy billegetem magam a tükör előtt, hogy "jaj, de szép vagyok, bármit felvehetek", aztán folytatok mindent ugyanúgy, mint eddig.

Nem elég felfejteni egy probléma hátterét, mert sokszor nem az egyes elemek adják meg a válaszokat a kérdésekre, hanem a közöttük lévő összefüggések.

- Jobb elkerülni a hibát, mint utána abba fektetni időt és energiát, hogy a következményeit próbáljuk kijavítani. - Van ennek a hozzáállásnak egy hátulütője: nem azt tanulja meg, hogyan álljon fel, hanem, hogy ne essen el.

A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok a támasznyújtásra, tudok más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlanná válók a segítésre.