Érzelmek elrejtése
Egy úrihölgy, ha társaságban van, legyen mindig képes uralkodni magán, még ha egyébként odahaza összeomlik is.
Ne azt kérdezze magától, hogy jogos-e az érzés, merthogy talán igaza van. Hanem hogy megéri-e. Már hogy szabadjára engedni.
Mi a baj azzal, ha az ember dühös? Miért ne lenne megengedhető, mint az emberi érzések egyik alapvető típusa?
Vannak olyan perceim
amikor éget a kín,
de az arcom mégis ragyog
cudar világ ne lássa
mily boldogtalan vagyok.
Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.
(...)
Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.
Minden embert bánt valami, amit titkol a világ elől és gyakran megbélyegezzük azzal, hogy rideg, pedig csak szomorú.
A nőnek nem szabad a tenyerén hordani a szívét, hogy mindenki belepillanthasson.
Eltitkoljuk az érzéseinket azok elől, akiknek a leginkább meg kellene mutatnunk. Úgy rejtegetjük őket, mintha bármi szégyellni való lenne a természetes reakciókban.
Születésünk első pillanatától kezdve érzünk. Fájdalmat és örömöt, félelmet és dühöt. Megtanuljuk elrejteni az ijesztő érzéseinket. Eleinte csak mások, később magunk elől is. Sokan úgy éljük le életünket, hogy eltartjuk magunktól legmélyebb érzéseinket, és mindig ott a kétség, mi lenne, ha átengednénk magunkat nekik, kifejeznénk azokat, és megosztanánk a világgal.
Facebook
Pinterest