Döntésképtelenség
Ha a játékban döntést hozok, tudom, nincs végleges következménye. Tudom, hogy az alternatív jövőlehetőségek még mindig ott lebegnek körülöttem, hogy a döntéssel nem zárok ki semmit. De az életben nem tudok visszalépni a mentett álláshoz. (...) Ezért inkább nem döntök sehogy, csak stoppolom az életemet, lefagyasztok egy-egy állapotot, és próbálok nem tudomást venni az idő múlásáról.
Minden döntési helyzet választás, hiszen ha nem hozunk döntést, az önmagában is egy döntés.
Ha túl sok választási lehetőségünk van, mi, ostoba emberek döntésképtelenné válunk. Hajlamosak leszünk leblokkolni és nem dönteni; vagy bizonytalanok és paranoiásak leszünk, jól döntöttünk-e; esetleg azon rágódunk, nem maradtunk-e le valami jobbról.
Gyakran találjuk magunkat olyan helyzetben, hogy képtelenek vagyunk meghozni egy döntést, és egyre csak reménykedünk, hogy valahonnan, valakitől kapunk egy jelet, amely segít dönteni.
Az emberek többsége képtelen önálló döntéseket hozni, félnek attól az őserőtől, amely az "úgy teszek, ahogyan jónak látom" elvében megnyilvánul. Akarom, és megteszem. Az emberek félnek a hibázástól, tartanak attól, hogy az eredmény rosszabb lesz, mint a kiindulópont. De hát ez gyengeség, infantilizmus! Még ennél is rosszabb - ostobaság! A döntéshozás képessége, és az, hogy elfogadjuk az ezzel járó veszteségeket, és alakítjuk, a mi képünkre formáljuk a világot - vezetői erény.
Lépjünk tovább a döntésképtelenségtől a tettekig! Ha nem cselekszünk, belecsúszunk abba a hosszú, sötét és szégyenteljes mélységbe, amely azoknak jár, akiknek befolyásuk van, de nincs bennük együttérzés, akiknek hatalmuk van, de nincs bennük erkölcs, akiknek erejük van, de nem látnak.
Valaha döntésképtelen voltam, ma már nem vagyok biztos benne.
Még a rossz döntéseknek sem annyira csúfos a végük, mint azoknak a helyzeteknek, amikor valaki nem tud dönteni, és egyszerre akar csinálni két, egymással szöges ellentétben lévő, összeegyeztethetetlen dolgot.
Facebook
Pinterest