Dadogás
A vakot (...) átvezetik az utcán, a bénán is segítenek, de a dadogóst mindenki csak kiröhögi.
Szerelem, jaj te szerelem,
dadogást hoztál, tébolyt,
életem, telivér életem:
jég alatt alvó vérfolt.
Ha valami nagy baj ér, keresgéljük a szavakat, dadogunk, hosszú szüneteket iktatunk be. Elakadunk. Mások nyelvén keresztül azonban visszakapjuk a nyelvünket. Fordulhatunk a vershez. Kinyithatjuk a könyvet. Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.
Azt mondják, azért dadogok,
mert az eszem előbbre szalad,
mint a nyelvem.
Most ketten is dolgoznak rajtam.
Logopédus Kati néni
akadálymentesíti a nyelvemet.
Pszichológus Eszter néni
megpróbálja kicsit lelassítani
az észjárásomat,
hogy a nyelvem utolérhesse.
A szapora szóáradat gyanakvást ébreszt bennem. Jobb szeretem a dadogást, a dadogásban hallom az egyenetlenséget és a nyugtalanságot, az erőfeszítést, hogy az illető megtisztítsa a szavakat a salaktól, a vágyat, hogy a bensőjéből adjon át valamit.
Erényed álljon magasabban, semhogy a nevek bizalmaskodhassanak véle: s ha beszélned kell róla, ne szégyelld, ha dadogva teszed. Szólj hát és dadogj: "Ez az én "jóm", ezt szeretem, így tetszik nékem igazán, csak így akarom én a jót."
Az emberek többsége csak dadog, amikor kommunikálni próbál. Megszoktuk, hogy értékeljük, elítéljük és felcímkézzük a másikat, anélkül, hogy feltárnánk előtte saját érzéseinket és anélkül, hogy mernénk önmagunkról beszélni.
Facebook
Pinterest