Az idő múlása
Az emberek szeretnek magukra az időben mozgó pontokként tekinteni, de szerintem épp az ellenkezője igaz. Mozdulatlanok vagyunk, és az idő halad keresztül rajtunk, átfúj, mint a hideg szél, ellopja a melegségünket, és elhagy minket kirepedezve és megfagyva.
Nap telik nap után, csak araszolnak a jegyzett idő utolsó szaváig, és minden tegnap a dohos halálba világított utat nekünk, bolondoknak.
A percek jönnek, nem köszönnek, Nem búcsúznak, tovább úsznak, Nesztelenül ellebegve Végtelenből végtelenbe.
Minden jó véget ér egyszer. Szeretteink meghalnak. Az idő láthatatlan, de kérlelhetetlen, és csendesen uralkodik az életünkön.
Az idő folyamatos múlása csupán illúzió: a múlt, a jelen és a jövő egyaránt valóságos, és az időnek nincs értelme.
Az idő, amiről jobb, ha nem kérdezzük, micsoda, egyre gyorsabban telik. Múlik. Száguld.
Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Az idő (...) olyan lassan telik, amíg az ember fiatal, idősebb korunkban pedig olyan, mintha röpülne.
Mulatságos az emberi lét. Unokáimat karomba fogva úgy érzem, a gyerekeim is csak tegnap voltak csecsemők. Hetven év úgy megy el, mint egy pillanat.
Az időérzék is alszik, de nem akkor, mikor az ember. Mert aki álmából ébred, gyakran meg tudja óra nélkül is mondani, hány órát aludt, tehát az időérzéke, amíg ő aludt, ébren volt. Viszont, aki ébren ábrándozik, az felserkenve nem tudja, hogy másfél órát tűnődött-e, vagy húsz percet, tehát az időérzéke aludt, míg ő ébren volt.
Az idő személyes és szubjektív. Minél fiatalabb vagy, annál lassabban, minél öregebb leszel, annál gyorsabban telik.
Facebook
Pinterest