Alvás
Sokszor, ha rosszul aludtam és felébredtem, közelebb húzódtam, és veled aludtam vissza. Te mit se tudtál róla. Csak sóhajtottál vagy arrébb fordultál az ágyban, én pedig úgy helyezkedtem, hogy a kezem, a lábam, mindegy, csak valamim hozzád érjen. Nem szerettem távol lenni otthonról. Ha tehettem, minden vidéki vagy külföldi utat elkerültem. Nem tudtam pihentetően, feltöltődve aludni nélküled. A soron következő naphoz te kellettél. Ha úgy tetszik, éjszaka vettem magamhoz az adagomat, belőled.
Van az alvásnak egy fajtája, amely a testet lenyűgözi ugyan, de a lelket csak félig ejti rabul.
Az élet körforgás, amely két szakaszból áll: a hajnali gongütéstől az estiig és az estitől a reggeliig. Amikor megszólal a reggeli hangjelzés, felélednek az érzékek, és gúzsba kötik a lelket: vége a paradicsomnak.
Ha a fáradtság és a kényelem együtt hívogatják az álmot, akkor a legszörnyűbb rémkép is elhomályosodik, és halkan zümmögő szomorúsággá csillapul.
A napközbeni alvás olyan az agyunknak, mint a jégsimító a korcsolyapályának: kisimítja azokat a karcolásokat, sérüléseket és gödröket, amelyek nap mint nap kialakulnak az agyunkon.
A filozofálásba belealudni (...) mindig veszélyes. Ilyenkor ugyanis végtelenített üzemmódra áll át az agy. Gőzerővel pörög egy számunkra nem létező irányba.
A kialvatlanságnak egyébként egyetlenegy előnye van. De az most nem jut eszembe, mert iszonyúan álmos vagyok.
Az emberi agy hatalmas, bonyolult szerkezet, (...) nincs olyan pillanat, amikor minden része be lenne kapcsolva. Bizonyos értelemben egész életedben alszol. Bizonyos értelemben egész életedben álmodsz.
Facebook
Pinterest