Biztonság
A biztonság képzete annak érzetén alapul, hogy van bennünk valami állandó, ami minden időn és az élet minden változásán túl fönnmarad. Mindent megteszünk azért, hogy ezt a tartós magvat, lényünk eme - énnek nevezett - központját és lényegét állandónak, folyamatosnak és biztonságban lévőnek tudhassuk. Azt hisszük, hogy a valódi ember - gondolataink gondolója, érzéseink érzője és ismereteink ismerője - ezért a magért létezik. Egészen addig nem érthetjük meg, hogy nincsen biztonság, míg nem ébredünk rá, hogy ez a mag, ez az én voltaképpen nem létezik.
Ha úgy döntünk, hogy a "biztonság kedvéért" inkább nem utazunk, nem ülünk repülőre, nem állunk szóba idegenekkel, nem kezdünk vállalkozásba, nem lógunk ki a sorból, nem vállaljuk fel a véleményünket, hanem inkább beülünk egy légmentesen lezárt, steril szobába hosszú évtizedekre elegendő élelemmel - talán ki tudjuk küszöbölni az életünket veszélyeztető tényezők legnagyobb százalékát. De mit adnánk cserébe? Tulajdonképpen magát az életünket.
A nemzetünk hozzá van szokva a félelemhez. Ha őszinte akarok lenni nemcsak hozzátok, hanem önmagamhoz is, akkor azt kell mondanom, ez nem csak a nemzetre vonatkozik, hanem az egész világra, és nem csak egyszerű megszokás, hanem függőség. Az emberek sóvárognak a félelem után. A félelem mindent igazol. Azt is, hogy fokozatosan lemondunk a szabadságunkról; a végén már azt is eltűrjük, hogy minden lépésünket szemmel tartják, és olyan adatbázisokban rögzítik, amelyekhez egy átlagember soha nem fog hozzáférni. A félelem teremti, meghatározza és alakítja a világunkat, és nélküle a legtöbben aligha tudnának mit kezdeni magukkal. Az őseink egy korlátok nélküli világról álmodtak, mi meg arról, hogy új korlátok mögé szorítjuk az otthonainkat, a gyerekeinket és önmagunkat. Napról napra tovább szűkítjük a mozgásterünket, egy olyan fokú biztonság nevében, melyre hiába is törekszünk. Egy lehetőségekkel teli világot vettünk át az elődeinktől, és összezsugorítottuk. És elmondhatjuk ezek után, hogy biztonságban érezzük magunkat?
Minden teret el lehet kezdeni,
csak egy pontot kell találni benne,
ahol megtámaszkodhatunk.
Mindenkinek kell hogy legyen egy saját barlangja tele drágakövekkel. De legalábbis egyetlenegy saját drágakővel. Egy olyan helynek, ahová nem hatol be a külső fény. Ebbe a barlangba nem kell gyakran bemenni. De emlékezni kell rá, nem elfelejteni az oda vezető utat.
Nem külső kapaszkodókban fogjuk megtalálni a biztonságérzetünket, hanem akkor, ha magunkat erősítjük abban, hogy ha bármilyen körülmények és kihívások adódnak, mi képesek leszünk abban helytállni, akkor is, ha nem mi irányítjuk a dolgokat.
Nekem meg tulajdonképpen olyan mindegy, hogy hol lakom. Én minden lakóhelyet ideiglenes valaminek tekintek. Az embernek a biztonságát magában kell kiépítenie.
Nézz körül a világban. Sokkal fantasztikusabb, mint amit az álomgyárakban gyártanak. Ne kérj biztosítékot, ne kérj biztonságot; ilyen állat sohasem létezett. S ha létezne is: a lajhárok családjába tartozna, akik a fán függeszkedve átalusszák életüket.
A biztonság inkább törékeny illúzió, amelyben hinni kell és nem rátámaszkodni.
Akik arról győzködnek bennünket, hogy a biztonság növelése csakis a szabadság rovására történhet, rendszerint mind a kettőtől meg akarnak fosztani.
Szükség van egy igazi kapcsolatra, amiben tudod, hogy nem fognak megszégyeníteni, nem fognak bántani. Biztonságot kell érezni, bizalmat, de mélyen. Akkor megengedheted magadnak, hogy visszamenjél oda, ahol bántottak, vagy ahol olyan élményeid voltak, amik veszedelmesek voltak számodra.
A számítógépes biztonság csak illúzió. Ha valamit tényleg titokban akarsz tartani, akkor tartsd észben, és ne vidd fel a számítógépedre.
A "Hatékony-e ez a biztonsági intézkedés?" kérdés nem megfelelő. Sokkal jobb úgy kérdezni: "Ez vajon jó kompromisszum?"
Facebook
Pinterest