Wilhelm Raabe

Nem bűn az, hogy életben maradtál, amikor mások meghaltak melletted. Sőt, nem is érdem. Egyszerűen egy lehetőség, amellyel élned kell.

Nem is annyira az érintése hiányzott, mint ő maga: egyetlen igaz társa és barátja, a beszélgetéseik, a vitáik, csalhatatlan éleslátása és kitűnő emberismerete, amely olyan sokszor segített már neki.

Szólj, ha úgy érzed, szólnod kell, de semmiképpen ne hallgass, amikor senki más nem áll fel azok érdekében, akiknek nincs szavuk.

A jövőbe tisztábban láthatunk, mint a múltba. (...) Az élet olyan egyirányú utca, ahol legtöbbször még a hátrapillantás sem lehetséges: mert nem a múltat látja meg az ember, hanem az emlékeit.

A felelősség határait nem a képességek jelölik ki, hanem a lelkiismeret. Csak azért vállalhatsz felelősséget, amit a lelkiismereted enged.

Nem mindig azé a nagyobb felelősség, aki a hibát elköveti, hanem sokszor azé, aki nem képes megbocsátani, és ezzel sokkal nagyobb hibát követ el.

Aki mást megaláz, saját emberségét játssza el.

A hit tudja, hogy a miértekre csak egy esetben van válasz: ha nem az okra kérdez rá, hanem a célra.

Döntéseink mutatják meg, kik vagyunk. Amennyiben ez a mutató csalóka lenne, döntéseinkhez való viszonyunk árulkodik rólunk. Aki saját döntései mellett képtelen kiállni, életét vesztegeti el, álmait szórja a szélbe.

A világ nélküled is forog tovább. Fölösleges magad fontosabbnak látni, mint amennyire az vagy.

Aki a múltat tagadja, az életet tagadja, s aki a múltat átírja, a jövőt lopja meg.