Richard Feynman

Meglepő, hogy az emberek nem hiszik, hogy a tudományban a képzeletnek is van szerepe. Pedig ez a képzeletnek egy érdekes fajtája, amely különbözik a művészekétől. A nagy nehézség abban van, hogy meg kell kísérelni elképzelni valamit, amit sosem láttál, ami minden részletében konzisztens azzal, ami már eddig is látható volt, de különbözik attól, amit korábban gondoltak róla; továbbá pontosan körülírtnak kell lennie, és nem lehet csupán egy határozatlan terv. Ez valóban nehéz dolog.

A természet képzelőereje sokkal, de sokkal nagyobb, mint az emberé. Senki, akinek nem volt megfigyeléseken alapuló sejtése, nem képzelhetett el ilyen csodálatos dolgot, mint amilyen a természet.

Az a képesség, hogy valamit el tudunk végezni, értéket képvisel. Az, hogy a kapott eredmény jó dolog-e, vagy rossz, azon múlik, hogy azt hogyan használják fel, de maga a képesség értékes dolog.

Ha adott esetben "furcsa" következtetésekre jutunk (...), akkor lényegtelen, hogy ez tetszik-e nekünk, vagy sem. Az egyetlen lényeges kérdés az, vajon ezek a következtetések összeegyeztethetők-e a kísérleti tapasztalattal vagy sem.

A matematika nagysága abban áll, hogy nem kell megmondanunk, miről is beszélünk.

Egyes dolgokat sohasem "ismerhetünk" meg biztosan és teljes pontossággal. Tudásunk nagy része mindig bizonytalanságnak lesz alárendelve. Csak valószínűségeket ismerhetünk meg.

A költők az mondják, hogy a tudós elhatárolja magát a csillagok szépségétől - egyszerűen gázatomokból álló gömböknek tartja őket. Semmi "egyszerűen". Magányos éjszakákon én is látom a csillagokat és érzem szépségüket. Többet vagy kevesebbet látok-e, mint a költők? Az égbolt végtelensége kiterjeszti a képzeletemet, s mintegy csodahintón utazgatva, saját kis szememmel akár egymillió éves fényt is megláthatok a végtelen csillagrendszerben, amelynek én is része vagyok... talán az én testem anyaga éppúgy dobódott ki valamilyen elfelejtett csillagból, mint ahogyan lám, most is anyag lökődik ki ott, abból a csillagrobbanásból. (...) A világmindenség nem lesz kevésbé misztikus, ha tudunk egyet-mást róla. Sokkal csodálatosabb az igazság, mint azt a múltban bármelyik művész megálmodhatta!

Képzeljük el, hogy a "világ" állandóan mozgásban lévő tárgyak bonyolult elrendeződése, egyetlen hatalmas sakkjátszma, az istenek játsszák, s mi csak megfigyelhetjük a játék szabályait. E világméretű játszma szabályai: a fizika alapjai. Viszont ha az összes szabályt ismernénk is, akkor sem lennénk képesek megérteni, miért pont a megfigyelt sakkhúzásra került sor a játszmában - ez már túlságosan bonyolult, és értelmünk véges. A sakkozók jól tudják, hogy a szabályok megtanulása nem nehéz feladat, mégis gyakran nehéz a legjobb lépést kiválasztani, vagy megérteni, hogy egy játékos az adott helyzetben miért éppen azt húzza, amit húz. Mindez a természet nagy sakkjátszmájára sokkalta inkább érvényes.

Sokkal érdekesebb bizonytalanságban élni, semmint olyan válaszokat tudni, amik talán nem is igazak.

Amit nem tudok megépíteni, azt nem tudom megérteni sem.

Úgy gondolom, a Természet fantáziája annyival nagyszerűbb az emberénél, hogy sosem hagy majd nyugodni minket.

A fizika olyan, mint a szex. Időnként van valami haszna is, de nem ezért csináljuk.

A szépség nemcsak a centiméterrel mérhető dolgokban fedezhető fel, hanem a sokkal kisebbekben is.

Az emberi lények nagyon különbözők; hosszú idő fog még eltelni az emberi viselkedés megértéséig. Jóval előbbről kell kezdenünk. Ha legalább azt ki tudnánk találni, hogy egy kutya hogyan "működik", máris jóval előbbre tartanánk. A kutyát jóval könnyebb megérteni, mégsem ment még eddig senkinek.

Az első alapelv az, hogy nem szabad becsapnod önmagadat, márpedig te vagy a legkönnyebben becsapható személy.