Richard Dawkins

A jegyzetek elméletben arra valók, hogy többször is átolvassuk őket, ám én nem olvastam el egyiket sem, és gyanúm szerint a társaim sem. Egy előadásnak nem az a célja, hogy információt adjon át - arra ott vannak a könyvek, a könyvtárak és ma már az internet is -, hanem inspirálónak, gondolatébresztőnek kell lennie.

Egy tipikus föld alatti hangyaboly nem más, mint egy géneket gyártó és terjesztő nagyüzem.

Az agyunk számára rettenetes lehet a hosszú távú jövő képe, amelybe előrevetíti azt, hogy ennek az évszázadnak a hedonizmusa okozza a következők katasztrófáját. A természetes kiválasztódás erre nem képes. A természetes kiválasztódásnak semmi sem rettenetes. A természetes kiválasztódás csak annyit tesz, hogy vakon kedvez a rövid távú előnyöknek, mert minden nemzedék automatikusan megtelik azoknak az egyedeknek az utódaival, amelyek valami miatt hatékonyabban tudtak szaporodni, mint a társaik.

Elképzelhető, hogy az élet hajlamos konvergálni egy pálya felé - mintha egy mágnes vonzaná adott főirányba az átmeneti kerülő utakról.

Bármilyen elképesztően triviális dologból nagy horderejű következtetések nőhetnek ki.

A filozófusok szeretik azt mondogatni, hogy a filozófia egésze nem más, mint a Platón műveihez írt lábjegyzetek összessége. Szívből remélem, hogy nem így van, mert nem szolgálná a filozófia javát.

Az élet nemcsak arra való, hogy dolgozzunk; néha élni is kell.

Ha olyasmi történik, ami a tudomány számára értelmezhetetlen, abból csak két dolog következhet teljes bizonyossággal. Az egyik, hogy nem történt meg (a megfigyelő tévedett, hazudott vagy átverték); a másik pedig az, hogy a jelenlegi tudománynak is vannak még hiányosságai.

A csodákat általában nem a szemtanúk elbeszéléséből ismerjük, hanem olyan valakitől hallunk róluk, aki valaki mástól hallotta, az megint valaki mástól, aki megint valaki más felesége barátnője unokatestvérétől... ha elegendő ember adja tovább, minden történet átalakul. Az eredeti sztori gyakran nem több kósza híresztelésnél, amely valamikor régen kapott szárnyra, és azóta annyira eltorzult az állandó újramesélések során, hogy szinte lehetetlen azonosítani azt az eseményt - ha egyáltalán volt ilyen -, ami elindította.

Az igazság sokkal varázslatosabb - a szó jó és felemelő értelmében -, mint bármilyen legenda, kitalált történet vagy csoda. A tudománynak saját varázsa van, és ez a varázslat maga a valóság.

Ádámnak kemény dolga lehetett, amikor el kellett neveznie az állatokat - sokkal keményebb, mint azt az ókori héberek gondolták volna. A becslések szerint jelenleg mintegy kétmillió faj rendelkezik tudományos névvel, és ez csak a töredéke annak, amelyeket még el kellene nevezni.

A valódi szépséghez és a valóság világának varázsához képest a természetfeletti varázsigék és a színpadi trükkök csak olcsó bóvlik. A valóság varázsa nem természetfeletti és nem is trükk, hanem - egészen egyszerűen - csodálatos. Csodálatos és valódi. Azért csodálatos, mert valódi.

Ha valami ellentmondana a világról szóló tudásunknak, akkor a tudósok úgy tekintetnének rá, mint kihívásra, amelyre választ kell adni: ki kell dobni vagy legalábbis meg kell változtatni a jelenleg érvényes modellt. Az ilyen megmérettetések, majd változtatások és azok kipróbálásának, igazolásának sorozata visz egyre közelebb az igazsághoz.

Utódaink valószínűleg számos olyan dolgot ismernek majd meg, amelyekről mi még nem tudunk. Éppen ez a tudomány csodája és öröme: folyamatosan új dolgokról lebbentjük fel a fátylat. Ám ez nem jelenti azt, hogy bármit el kellene hinnünk, amit bárki megálmodik. Millió olyasmiről beszélhetünk, amit el tudunk képzelni, de a létezése valószínűtlen - tündérek és manók, koboldok és táltos paripák. Mindig nyitottnak kell lennünk, de csak annak a létezésében hihetünk jó okkal, amit valós bizonyítékok igazolnak.

A vallás egyik igazán ártalmas hatása, hogy arra tanít, erény megelégedni a nemtudással.