Richard Bach

Minden nő különleges egy napig (...). De aztán a különleges átlagossá válik, majd óhatatlanul beáll az unalom, eltűnik egymás tisztelete, elvész a szabadság. Ha pedig elveszted a szabadságod, akkor mi marad?

A pénz önmagában nem rossz. Csak akkor árt, ha megpróbálsz rajta megvenni egy nőt. Légy szíves, soha ne tedd!

Nem az számít, elveszítjük-e a játszmát vagy sem. Az a fontos, hogyan viseljük el a veszteséget, hogy miképpen változunk meg tőle, okulunk-e belőle, használjuk-e a még sohasem volt új tapasztalatokat a következő játszmákban? A vereség furcsa módon egyfajta győzelem.

Mi van, ha meghirdetik a háborút, de senki nem megy el?

Ha minden a látszat, akkor az ember belevész a tükrébe, és soha nem találja meg önmagát.

A világnak szüksége van modellekre, olyan emberekre, akik érdekes életet élnek, rájönnek dolgokra, vagy éppen megváltoztatják korunk zenéjét. Tudni akarjuk, mit kezdenek magukkal az olyanok, akiket nem köt gúzsba szegénység, háború, bűn. Meg kell ismernünk olyan embereket, akik valóban emberhez méltóan választottak életutat, és példaképeink lehetnek, mert ez a választás nekünk is módunkban áll. Ha nem követjük a példájukat, dúskálhatunk az ennivalóban, de mire való az egész? Szükség van modellekre, kell, hogy az emberek követni tudják valakinek a példáját.

Egy ismeretlen ember addig semmit nem jelent, amíg nem találkozunk vele személyesen, vagy nem olvasunk felőle, vagy nem látjuk a képernyőn.

Bármit is jelentsen egy szó, ha az ember sohasem használja, az ő fülének zavaróan cseng. Még az is, hogy csűrő, furán hangzik attól, aki távol áll a repülőgépek világától. De végül is egy szó az csak egy szó, néhány hang, felcsendülnek, elszállnak. Miért ne ejthetnék ki bármilyen szót a számon anélkül, hogy kínosan érzeném magam?

Mindenkiben van valahol belül magánterület; határán megvasalt barikád és körkörösen meredező karók jelzik: eddig jöhetsz velem, és tovább nem.

Ha az embernek egy rakás pénzt nyomnak a markába, az olyan, mintha üvegkardot adnának a kezébe, méghozzá élével előre. Jó lesz vigyáznia, kedves uram, csak óvatosan azzal a karddal, amíg nem világos, hogy mire való!

Ha a tökéletes lélektárs az, aki minden pillanatban megfelel minden igényünknek, (...) és ha igényeink egyike éppen a változatosság, akkor soha sehol egyetlen ember sem lehet ideális társ! Az egyetlen igazi lélektársat csak sok különféle emberben találhatjuk meg.

Hibák márpedig nincsenek. Bármit zúdítsunk is a saját fejünkre, bármilyen kellemetlen dolgokat, mindenképpen szükségszerűek, mert megtanuljuk belőlük, amit kell; bárhová lépjünk is, kellenek ezek a lépések ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célt.

Lényünk egy része mindig résen van. Figyel. Mit sem törődik vele, hogy boldogok vagyunk-e vagy boldogtalanok, egészségesek vagy betegek, élünk vagy halunk. Csak annyi a dolga, hogy ücsörögjön a vállunkon, és elbírálja, hogy szóra érdemes emberi lények vagyunk-e.

Ha az ember a pillanatnak él, az ejtőernyős szabadesés szórakozás. Csak akkor válik nyomasztóvá, ha az ember azzal is törődni kezd, hogy mi lesz a következő pillanatban.