Reviczky Gyula

Változandó minden idelenn, Csak a mi szerelmünk végtelen.

Férfi vagyok én s te mindig asszony. Te enyém vagy, én tied vagyok, S ha te meghalsz, én is meghalok.

Beh jó, hogy meggyilkolt szivemről Másoknak nem beszélek. Beh jó, hogy oly nyugodt vagyok s jót Embertől nem remélek.

Ajkad mosolygása kárt csinált eszembe'; Nem tudom, ki vagy, csak azt tudom: szeretlek!

Óh, szánj meg engem! óh, ne csábíts! Én nem hozzád való vagyok. Az én vergődő bús szivemmel, Neked nem illik játszanod.

Hol vetted ezt a bűs arczot? Mért csábitsz, hogy hincs szived?... Szép vagy, szeretlek nézni hosszan, S mégsem ohajtlak, elhiheted.

Első szerelmem idejében, Mikor láttam, hogy szíved értem Megszünt dobogni, kérkedém: Majd lennél egykor még enyém!

Nem az a vágy ég szíveinkben, Nem az a nap az égen. Nem az a május nyit virágot, Nem, nem ismerlek én sem!

Szivemből téptem ezt a dalt Hová képed van írva. Majd elmerengsz: Ő írta, ő! S fogod olvasni sírva... Dalocska, szállj tovább!

Ah elvirult! ah elvirult, A szív bimbó kora. S érzem, mi se találkozunk Az életben többé soha.

Volnék inkább a régi senki, Kinek nevét csak szájad ejti, S ne papiron, de kebleden Lelném meg rémed', szerelem!

Hozzád simulva, tűzhányó öledbe Kábuljak el a mámorok hevétül S ajkaddal ajkam sisteregjen egybe A gyönyöröknek végső gyönyöréül.

Tanulj meg élni! A jót ne keressed Rideg könyvekben, elszáradt szívekben. Használd ki a mosolygó, röpke percet. Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.

Szeretlek önzésből, kimondom; mert a midőn szemedbe nézek: egyszerre tűrhetőbb a sorsom s én kezdlek vigasztalni téged!