Reményik Sándor

Mindenki megy és mindenki lohol, Egyik csomagol - másik haldokol. Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa: Jövevények és vándorok vagyunk És nincsen itt senkinek maradása.

Gondolok valakit, Akivel összefügg az életem. Lehet: nem ismerem, Lehet, nem fogom ismerni soha. Lehet, hogy egy más csillagon lakik. És mégis összefügg az életünk Rejtelmes, örök rendelés szerint.

Lehetsz Úr s lehetsz erős Isten, És büntethetsz, ahogy akarsz, De én vétkemért csupán engemet.

Ne szóljatok, és ne mozduljatok, - Egy pillantás, egy sóhajtás elég: És lehullnak a legutolsó álmok, És meghalnak az utolsó mesék.

Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital, Sebemre ír és bánatomra dal, Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem. Márvány, amelybe álmaimat vésem. Át egen, földön, folyón, tengeren, Rögön, hanton, koporsófedelen: Szeretlek mindhalálig, nemzetem!

Akit nagyon szeretsz, Soha meg ne csókold, ne öleld meg, Áhítattal csak a kezét fogd meg.
Akit nagyon szeretsz: Közted s közte, mint egy tündérfátyol, Lebegjen a távol.

Ó születésnap, első ragyogás!... Másnap a kedves gyermek már be más!

Szívek, tilos a nagy világítás, S virág sincs annyi már, Elpazaroltuk régi ünnepen; Egy-egy szálat visz némán, könnyesen, Ki ma este a temetőbe' jár. Hiába, virág sincsen annyi már.

Hát fontos volt nekem A szemed, szád, az arcod, alakod? Mi volt nekem?
Csak drága ráadás volt A lelkedhez minden mozdulatod.

Istenem, add, hogy ne bíráljak: Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangnak lássak - A dolgok olyan bonyolultak És végül mégis mindenek Elhalkulnak és kisimulnak És lábaidhoz együtt hullnak. Mi olyan együgyűn ítélünk S a dolgok olyan bonyolultak.

Egy lángot adok, ápold, add tovább.

A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak visszáját látjuk itt, És néha - legszebb perceinkben - A színéből is - valamit.

Éjszaka jön, százötven éves éj. S ki éjben születik majd, mit csináljon? Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon, S a sírba is reménysugárral szálljon, Ha könnyel sózott kenyerét megette. Mert változnak a csillagok felette.

Jelek, jelek. Ember embernek adhat egyebet?
S a jelek mögött egy egész világ van, Mindentől elrekesztve, önmagában.

Talán nem is akarok semmi mást Csak egy multból jövő símogatást.