Ralph Waldo Emerson

Az élet lóhalálában rohan el. Vagy futó árnyékot űzünk, vagy minket űz, hajt valami félelem, kísértet. Ám ha baráttal találkozunk, megállunk, s most nagy őrültségnek tartjuk lázas rohanásunkat. Most szünetelésre, birtoklásra vágyódunk s arra a hatalomra, hogy a szívünk mélyéből fölötlött pillanatot tartóssá tehessük. Minden nemes viszonyban a pillanat minden.

Egyetlen, szívből jövő meleg szó gazdaggá tesz.

A személyiség és jellem olyan nagy és fogyhatatlan, mint egy csillag.

Az ember minden igazi értékét szükségszerűen s mindig maga szerzi, s amit az ember szerez, az eleven tulajdon, amely nem függ az uralkodó hatalom, a tömeg, a forradalmak kénye-kedvétől, a tűz, vihar, bankbukások veszélyétől, hanem örökké megújhodik az ember végső leheletéig.

Az igazán művelt ember (...) nem büszkélkedik a vagyonával, mert sokkal többre becsüli egyéniségét.

A társadalom sohasem halad. Amit nyer a réven, elveszti a vámon. (...) A társadalom új ügyességekre tesz szert, de elveszt ősi ösztönöket. (...) A civilizált ember kocsit épített, de elvesztette lába használatát. Tud mankón járni, de ugyanannyit vesztett izomerejéből. Van finom genfi órája, de már nem tudja megmondani az órát a nap állásából. Van neki greenwich-i hajózsebkönyve, s biztos benne, hogy az, ha kell, megadja neki a fölvilágosítást, de az utcán járván nem ismeri meg a csillagokat. A nap pályaváltozásait sem figyeli meg; a napéjegyent alig ismeri, s az év egész világító naptárának nem felel meg elméjében semmilyen óralap. Jegyzőkönyvecskéje elrontja emlékezőtehetségét; a könyvtárak túlterhelik természetes eszét; a biztosítótársaságok szaporítják a baleseteket; s kérdés, vajon a gépek nem akadályoznak-e inkább, semminthogy előmozdítanának; vajon a finomulás által nem vesztettünk-e sok energiát?

Tedd meg, ami számodra kijelöltetett, s nincs olyan, amit ne remélhetnél; nincs olyan, amit ne merhetnél.

Ragaszkodj magadhoz; sohase légy utánzó! Tulajdon tehetségedet minden percben fölmutathatod, egy egész élet kultúrájának fölhalmozott erejével; ám mások kikölcsönzött tehetségét csak ideig-óráig s csak félig-meddig tarthatod birtokodban.

Nincs kicsinyes ellenvetésem a föld körülhajózása ellen, ha ez művészet, tanulmányok, emberbaráti tettek érdekében történik, föltéve, ha az illető ismer hazát, és nem azzal a reménnyel indul külföldre, hogy valamennyi nagyobbat talál ott, mint amit ismer. Aki azonban merő mulatság kedvéért vagy azért utazik, hogy lásson valamit, amit nem hozhat el magával, az önnönmagától utazik, távolodik el, s megvénül már ifjúságában a vén dolgok közepette.

A lélek nem kóbor utazó (...). Lelkünk akkor is utazik, ha testünk kénytelen otthon csücsülni.

Magunk vagyunk a szerencsénk kovácsai, ha örömteljesen ragadjuk meg a dolgokat.

Láss a dolgodhoz, s a baj máris enyhülni kezd.

Hamis lelkiállapot az üres bánkódás. Elégedetlenség az önbizalom hiánya: akaratgyöngeség.

Mintha belőlünk kivágták volna a férfiúi izmokat és szívet: félénk, kishitű vinnyogók lettünk. Félünk az igazságtól; félünk a sorstól; félünk a haláltól és félünk egymástól. Korunk nem szül nagy és tökéletes embereket. (...) A legtöbb ember fizetésképtelen, még a maga szükségleteit sem tudja kielégíteni; nagyravágyása nincs semmiféle arányban gyakorlati erejével, és éjjel-nappal folyton csak kuncsorog és koldul. Háztartásunk kéregető; művészeteinket, foglalkozásainkat, háziasságainkat, vallásunkat nem mi választottuk, hanem a társadalom választotta azokat számunkra. Szalonhősök vagyunk. Messze elkerüljük a Sors ádáz tusáját, ahol az erő születik.

A lelkiismeret törvénye örök. Két gyóntatószék van, amelyek egyikében le kell térdelnünk. Közvetlen vagy közvetett, azaz visszatükrözött úton tisztázod magad, hogy kötelességeid körét mint teljesítetted. Elmélkedjél, vajon eleget tettél-e viszonyodnak atyád, anyád, rokonod, szomszédod, városod, kutyád, macskád iránt; vajon ezek valamelyike nem tehet-e szemrehányást neked? De viszont elhanyagolhatom ezt a közvetett tükörmértéket, és föloldozhatom magamat is. Mert megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim, és azok teljes kört alkotnak. (...) De csak az, akiben valami isteni van, bizakodhatik abban, hogy a maga törvényhozója tud lenni. Kell hogy szíve emelkedett, akarata hittel teljes, szeme éles legyen; kell hogy mélységes komolysággal ő legyen a maga tanítása, társasága, törvénye; kell hogy egyszerű elhatározása oly erős legyen számára, mint a vaskényszerűség az mások számára!