Popper Péter

Mind a túlburjánzó őszinteség, mind a túlburjánzó hazudozás és elhallgatás nem embernek valók, szétrombolják az intim kapcsolatokat.

A romos háznak teljesen össze kell dőlnie, hogy új épülhessen a helyén.

Minden kapcsolat rohad néha. Azonnal elmenekülni - nem megoldás. Meg kell próbálnod megmenteni, kihúzni a rohadásból - ez az igazi emberi magatartás.

Az emberek nagy részének a szerelmében van egy nárcisztikus elem: vágyaikat rávetítik szerelmükre, és tulajdonképpen a másikról alkotott fantáziájukba szeretnek bele. S amikor kiderül, hogy a valóságban mégsem olyan, ő lesz a bűnös, amiért nem a szerelemben keletkezett fantáziánknak.

A szerelem extázisában mindenki a legragyogóbb arcát mutatja.

Végül is meddig él egy kapcsolat? Házasság vagy barátság - mindegy. (...) Ameddig úton vannak. Amíg még tartanak valahonnét valahová. Amikor már csak önmagukat ismétlik, végszavaik vannak, monológok hangzanak el, amelyek a beszélgetést helyettesítik, akkor véget ért.

A szerelem idővel szeretetté változik. (...) Vagy unalommá, esetleg gyűlölködéssé.

Van? Nincs? A vénség végéig tartó extázis? De fárasztó lehet! Élet szerelem nélkül? De unalmas!

A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.

A sérelmeket meg kell bocsátani. Nem szabad magadban őrizni őket.

A társadalom tozulásának és a beteg társadalomnak az a jele, hogy mítoszok szerint él, és nem a racionalitás szerint.