Oravecz Nóra

A szálak ott húzódnak közöttünk. Közötted és köztem. Közte és közted. Nem látjuk, de vannak. Hol szorosabban, hol lazábban, de nem kérdés. Össze vagyunk kötve.

Nem hiheted azt, hogy nem vagy elég; ha valaki egy percre is ezt érezteti veled, menj tovább. Legyen erőd hozzá. Miért is maradnál valahol, ahol azt éreztetik veled, hogy kevesebb vagy? Az a gyenge emberek tulajdonsága. (...) Az, aki őszintén ismeri minden oldaladat, tudja, hogy tökéletelenül vagy tökéletes. Úgy akar az életébe, mert az apró tökéletlenségeiddel csalsz mosolyt az arcára.

A jelen azért van előttünk, hogy játsszunk vele. Hogy kibontsuk, megismerjük és élvezzük. Semmi más dolgunk sincs, de ez bőven elég.

Gyakran azok a szálak, amiket a sors sző bele az életedbe, sokkal erősebbek, mint bármiféle családi kötelék.

Nem történhet velem rossz dolog, legfeljebb csak olyan, ami tanít. Fájjon, ha fájnia kell, akkor sem fogok összeroppanni... ugyanis ma már van bennem bátorság, és bármi történik velem, én felállok.

Boldog vagyok. Mint amikor érzed, hogy minden rendben van benned, bár tudod, talán ez csak most van így. De nem érdekel a holnap, sem a tegnap, sem a sebek. Csak a most, mert az nagyszerű.

Amíg nem teremted meg magadnak a tökéletes életet, másokéra leszel irigy. Ha viszont már tudod, neked mi a tökéletes, teszel is majd érte. És büszke leszel a másikra, ha neki már sikerült. És arra ösztönöz majd, hogy te is elérd a célodat, ha neki összejött.

Amíg falakkal bástyáztam körbe magam, ugyanolyan férfiakkal találkoztam. Ha gyáva vagy, akkor gyávákat kapsz!

Nézd meg, milyenek a barátok. Többnyire megfojtják egymást. Mindenhova együtt mennek, egyformán néznek ki, mindent együtt csinálnak, közben kibeszélik a másikat a háta mögött. Ha a másiknak valami nem megy annyira jól, örülnek, hogy valaki nagyobb lúzer náluk.

Adj hálát a pillanatért, ami átsegített olyankor, amikor minden olyan nehéznek és túlélhetetlennek tűnt. De még inkább köszönd meg annak a valaminek, ami a kezedbe adta a kulcsot, amivel kinyitottad az ajtót a szívedhez, tüzet csiholtál benne, hogy legyen erőd folytatni. Jól vigyázz arra a kulcsra, mert az fogja mutatni az utat.

Nem léphetsz egy új életbe úgy, hogy az egyik lábad még a régiben van. Csak úgy tehetsz meg egy újabb lépést, ha mindent lezársz, ha elbúcsúzol az addigitól.

Türelmesnek lenni annyit jelent, hogy minden tőled telhetőt megteszel, és hiszel abban, hogy amikor eljön az ideje, oda kerülsz, ahol a helyed. Megteszel érte mindent, de tudod, hogy mikor kell elengedned a vágyadat. Nincsenek elvárásaid, elfogadod azt, ami jön, mert tudod, hogy mindig azt kapod, amire szükséged van, amit meg kell tapasztalnod, ami épít.

Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Ők bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg.

Minden napban ott van az a valami, amibe belekapaszkodhatsz. Nincs nap, hogy ne kapnád meg azt a segítő kezet, azt a szót, azt a leckét, azt az ajándékot, ami ne segítene tovább. MINDIG ott van, a kérdés, hogy elfogadod-e, és mersz-e erőt meríteni belőle?