Neil Gaiman

Aki hallgat, ritkán vét.

Nincs dicsőség veszély nélkül.

Nincs öröm a vitézségben, ha nincsenek szép mezők és földek, amelyek hozzásegíthetnek a győzelmi lakomához.

Szebb vagy, mint bármelyik történet, amit hallottam, vagy bármilyen dal, amit bárd költhet. Szebb, mint egy hegycsúcs, szebb, mint egy gleccser, szebb, mint egy frissen behavazott mező hajnalban.

Akik varázslatra képesek szavakkal, akik verseket, sagákat és meséket szőnek, azok megízlelték a költészet italát.

Nincs olyan, ami ne szeretné a napot. Meleget és életet ad nekünk; elolvasztja a tél havát és jegét; serkenti a növényeket és a virágokat. Neki köszönhetjük a hosszú nyárestéket, amikor nem száll le a sötétség. Megóv a tél közepén, amikor a sötétség csak pár órára törik meg, a nap pedig hideg és távoli, mint egy holttetem fakó szeme.

Soha nem lehet rájönni, hogyan kell regényt írni. Csak azt tanulhatod meg, hogyan írd le a regényt, ami ott van a fejedben.

A korlátok minden alkotóra inspirálóan hatnak: az igazi alkotás szerintem akkor kezdődik, amikor az ember korlátokba ütközik.

A gyerekeknek elég jó érzékük van ahhoz, hogy kiszúrják, mi a nekik való olvasnivaló, és mi az, amit jobb, ha messze elkerülnek.

Megöregszünk, és már nem harcolunk tovább. Aztán meghalunk.

A legtöbbször az vagy, aminek hisznek.

A leggyorsabb út néha a leghosszabb.

Az eszméket nehezebb megölni, mint az embereket, de a végén őket is el lehet pusztítani.

Manapság mindenki túl sokat beszél. Szöveg, szöveg, szöveg. Ez az ország sokkal előrébb tartana, ha az emberek megtanulnának csendben szenvedni.

Nem nehéz birtokolni valamit. Vagy mindent. Csak tudnod kell, hogy a tiéd, aztán önként elengedni.