Nagy-Laczkó Balázs

Egykori iskolámban is számosan lógnak a falon, talán mert az iskola is már olyan hatalom, mely úgy egészen sose enged el, ha egyszer a markában érzett - míg élünk, árnyaink hűen elkísérnek, de fényeink képeinkkel együtt szakadnak az állam, a kormány, a kórházak, a templomok és a legkülönbözőbb műintézetek leltárfüzeteibe, mely tételes formáinkat méltán nevezzük kártyáknak a "személyi", "TAJ" és egyéb előtagok ellenére, ha már úgyis az ördög keveri őket és egy vagy több magunk csinálta isten oszt le és ki velük együtt minket is.

Hogyha máshonnan nem is, a tablójáról mindenki lenézheti az alatta elmenőket, legyen szó tanárról, diákról vagy akárcsak a saját egyre kopó porhüvelyéről. A lenézés joga a szög, az erkölcsi alapja pedig az erő, mely a kalapáccsal az adott szöget a falba verte. A tabló puszta léte szentesíti a rajta/benne lévők előjogait, ahogy ez a bárkákkal, palotákkal, kastélyokkal, bíróságokkal, kórházi rendelőkkel, kormányhivatalokkal és más egyebek mellett jegypénztárakkal is lenni szokott.

A tablót csak az vigasztalhatja, hogy nem ő az egyetlen, akinek el kell viselnie a képünket, ott vannak mindjárt az utókor jövevényei, akik kénytelen-kelletlen néznek majd fel ránk, hála az erős szögeknek, melyekkel rögzítettek bennünket.

Az érettségi tabló a ballagó dicsérete, hiszen az már önmagában is szép teljesítmény, ha úgy sikerül magunk mögött hagynunk egy intézmény falait, hogy az embert közben mindössze a falra akasztották fel a társaival együtt, ráadásul csak kép formájában.

Manapság, mint az összes többi, úgy a hagyománytisztelet is elavult szokás, melyet csak néhány maradibbnak elkönyvelt múzeumban gyakorolnak.

Az állandó kiállítás egy időszaki kiállítás, mely oly hosszú időszakot ölel fel, hogy az már egy kisebbfajta örökkévalóságnak hat, és ezért, mint minden hasonlóan hosszú időszakos dolgot, állandónak nevezzük.

A történelemben ritkán válik el egymástól a helyes és az egészséges fogalma.

Furcsa jogfosztottság a halál, mert még egy halottnak is joga van hazatérni és otthon nyugodni.

Az emlékezet (...) mindig a valószerű meséjére cseréli a valóság képtelenségeit.

Az ember, miután megtalálta a döglött orrszarvút, ha nem volt finnyás, két hétig jól volt lakatva, és annyi ereje maradt, hogy kénytelen volt találni magának valami - kezdetben hasztalannak látszó - kreatív elfoglaltságot. Ezt nevezzük művészetnek, amely megszülte az első szép és csak a faragás öröméért megszületett dárda- és nyílhegyeket, amik aztán - milyen meglepő - hasznosnak is bizonyultak.

Gyakran támad az az érzésem, hogy az ablakon keresztül éppen úgy ránk ömölhet kintről a sötétség is, mint a fény.

Szép az egyszerű - az egyszerűeknek.

Minden magára valamit is adó képzettársítás (...) nélkülöz minden eredetiséget.

A disznóvágás a falatjától és szabadságától megfosztott szegény ember ősi lázadása az atyák, atyuskák, Tekintetesek, Felségesek, Urak - azaz mindenkori zsarnokaik ellen. Tőkedöntés, nem siránkozás.