Nagy-Laczkó Balázs

A magyar parasztnak a disznó továbbra is totem (...). A sertés maga a gazdagság, a jóllakottság reménye, a disznóvágás a bőség ritka ideje, igazi lakoma a hideg, kifosztott télben.

A képviselet nem azonos a népviselettel - sokan keverik ezt a két fogalmat, melyben nyilvánvalóan szerepet játszik az a tény is, hogy míg a képviselők képet viselnek, addig a nép meg őket viseli el.

Kellő idő elteltével a legtöbb képviselő olyan nagy rutinra tesz szert a képviselésben, hogy már a hétköznapi emberek számára szinte felfoghatatlanul nagy és vastag képet tudnak viselni.

Mint mindenki, én is aszerint öltöztetem a gondolataimat, hogy milyen hatások érnek (...). Igyekszem ügyelni a megfelelő szellemi táplálkozásra, hogy egészséges és életerős szövegeknek adhassak életet - de hát ki igazodik el manapság a táplálkozási tanácsok útvesztőiben?

Minden, amit ember ír, az emberről szól, ­legyen szó akár egy regényről vagy éppen a bérszám­fejtésről.

Újszülötteink első lélegzetvitelükkel olyan anyagokat vesznek magukhoz, melyek ezelőtt húsz évvel még csak nem is léteztek. Érintésük nyomán kezükre tapadnak a mikroszkopikus műanyagfoszlányok - és akkor még nem ivott semmit, és nem is evett. Sejtszinten is építőrészeinkké válnak a poliészterek, izomrostjainkat nejlonfonalak szilárdítják, az idegeink között új fémionok viszik az üzeneteket, nikkeleződnek az érfalaink, a nyirokrendszerünkben lítium csordogál. Egyre több százalékunkat teszik ki az általunk előállított mesterséges anyagok, és ez még csak nem is tudatos változtatás, mint egy művégtag vagy aranyfog (...). Ha egy ember szerveinek jelentős részét az élete során mesterséges szervekre cseréljük, az irodalomban kiborgnak nevezzük, ha már létrejötte pillanatában a mesterséges anyagok dominálnak, akkor eszünkbe se jut, hogy embernek tituláljuk - de mi van, ha már tíz éve itt tartunk?

A félelemnélküliség ma a legnagyobb paránk.

Az ember sokat ad azért, hogy elvehessen egy keveset.

Az ember győz a természeten - kivéve saját természetét: az ember, aki idejött, és rácsodálkozott arra, hogy ha belelép az iszapba, sáros lesz a cipője, folyamatosan azon van felénk, hogy ezt a kulturálatlan tájat műveltté tegye.

Tudod, mi a jó keleten? A nyugat.

A régész, tekintettel arra, hogy a földet kutatja, többnyire lefelé néz. Az okos régész, hogy elkerülje az örökös lenézéssel járó nyaki kellemetlenségeket, igyekszik minden alkalmat megragadni a felnézésre: a régész tehát felnéz a nagy elődökre, a múlt jeleseire, a szakma krémjére.

Ami közhelyes, az még a köznek is helyes.

A szó felszánt, az írás marat.

Levés közben jön meg az élvágy.

Luciferrel, az ördöggel ellentétben mi nem vagyunk angyalok.