Michel de Montaigne

Az elbizakodottság természetes és eredendő betegségünk. (...) [Az ember] ugyanezzel a hiú képzelgéssel tolakszik Isten mellé, tulajdonít isteni állapotot, különíti és választja el önmagát a teremtmények sokaságától, szab osztályt testvéreinek és társainak, az állatoknak, és tulajdonít nekik annyi képességet és erőt, amennyit jónak lát.

Miért félsz az utolsó napodtól?! Nem járul hozzá jobban a halálodhoz, mint bármelyik másik. Minden nap a halál felé tart, az utolsó odaér.

Tanulmányozni, ízlelni, megélni kell az életet és adományait - sokáig forgatni a szájunkban, hogy méltóképpen adhassunk hálát annak, akitől adományul kaptuk. A legtöbben az örömöket úgy élvezik, mint az alvás pihentető érzését: öntudatlanul. Amikor valami jót érzek, nem csupán a fölét szedem le, a gyökeréig ások, mert édes az élet, édes annak a sors, aki megáll élvezni édességét.

Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltűnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát.

Takarékoskodjunk az idővel; még így is marad bőven, amit tétlenül töltünk és rosszra fordítunk. Még így is sok marad a semmittevésre.

Furcsa hit az, amely csak azért hiszi azt, amit hisz, mert nincs mersze ahhoz, hogy ne higgye!

Az életem tele volt a legszörnyűbb csapásokkal, amelyek java soha nem következett be.

Felvértehetjük magunkat mások tudásával, de nem szerezhetjük meg mások bölcsességét.

Apollonius szerint csak a rabszolga hazudik, szabad emberhez igaz szó illik. Minden erény talpköve: szeressük az igazságot önmagáért. (...) Az ember nem mindig mond meg mindent, mert az ostobaság; de amit mond, azt úgy mondja, ahogy gondolja.

Semmilyen szél nem jó annak, kinek nincs célul kiszemelt kikötője.

Az ember baja nem abból származik, ami történt, hanem abból, hogy mi a véleménye róla.

Semmi sem hozza elő jobban az emlékeket, mint a felejtés utáni vágy.

Már ahhoz is néminemű értelem szükségeltetik, hogy észrevegyük tudatlanságunkat; és meg kell nyomnunk az ajtót ahhoz, hogy tudjuk, miképp az számunkra zárva vagyon.

Az egészség nagy kincs, az egyetlen, amely arra érdemes, hogy ne csak időt, verejtéket, fáradtságot, vagyont vesztegessünk rá, de még életünket is kockára tegyük a nyomában, hiszen nélküle az élet csak szánalmas botrány. Nélküle kéj, bölcsesség, tudomány, erény elfakul és elernyed...

Legrosszabb cselekedeteink és tulajdonságaink sem lehetnek oly rondák, mint aminő ronda és gyáva, ha nem merjük bevallani őket.