Lucian Blaga

Léteznek igen furcsa alkatú emberek: nem élhetnek szenvedés nélkül. Ha már nem szenvednek semmiben, képzelt betegekké válnak. Nemcsak az egyes emberek, hanem egész korszakok is szeretnek így szenvedni.

Hogy milyen nagy mértékben tettük életelvünkké a kényelmet, abból is kitetszik, hogy az egyszerű képzelgés igazabbnak tűnik, mint a bonyolult igazság.

Vannak igazságok, amelyeket lehetetlen helyesen fölfognunk, ha előbb nem jártunk bizonyos tévutakon.

Az emberek valódi erkölcsi erejét abból is megismerhetjük, hogy milyen szívósan ragaszkodnak előitéleteikhez.

Énünk gyakran éppen olyan lelkiállapotban nyilatkozik meg jobban, amelyet lényünktől idegenebbnek érzünk. Furcsa, akkor érezzük magunkat távolabb magunktól, amikor közelebb vagyunk.

Napjaink Hiszekeggye már nem az öntudatos "hiszek"-kel kezdődik, sem a kételkedő "nem hiszek"-kel, hanem a tragikus "hinni akarok"-kal.

Ha engedményt teszel a Sátánnak, és tárgyalsz vele, bizonyos lehetsz, hogy a vitában legyőz és meggyőz.

Ismerünk növényeket, amelyek virágzáskor olyan erőteljes illatot árasztanak, hogy közelről visszariaszt. El kell távolodnunk, hogy illatukat élvezhessük.

Aki kincset keres, nem a fellegekben, hanem a földben ás.

Tragikus sors a mi korunké: szükségünk van egy vallásra, de sehol sem találunk hozzá istent!

A bölcs erkölcse sohasem hősi erkölcs.

Vannak emberek, akik forrni tudnak anélkül, hogy meleget is adnának, akár a víz légüres térben.

Gyakorta nem amiatt ragaszkodunk valamely hithez, mert szigorúan igazoltnak tetszik, hanem amiatt, mert nem bizonyították be az ellenkezőjét.

Az erkölcsi törvények hely és idő szerint változnak. Egyesek ürügyet látnak ebben, hogy egyiket se tartsák be.

A szavak, melyeket nem ejtünk ki, a szavak, melyek bennünk maradnak, azok is föltárják lényünket, maradéktalan.