Ljudmila Ulickaja

Előfordul, hogy szóban kimondok olyan ostobaságokat, amelyeket ugyan olykor le is írok, de ott legalább van módom kontrollálni, és akkor kijavíthatom.

Az ember tanulmányozhatja a történelemkönyveket, de azt, hogy valójában mi történt a nagyapjával, akit kuláklistára tettek a harmincas években, vagy a dédnagymamájával, aki a nagy ukrajnai éhínség idején halt meg, már a mikrotörténelem mondja el. Az ország történelme a családi történetekből rajzolódik ki.

Az írókban él az igény, hogy kimondjanak dolgokat, és ez az idiotikus foglalatosság arra ösztökéli őket, hogy úgy emeljék fel a szavukat, hogy közben nem lehetnek biztosak benne, hogy bárki is hallgat rájuk. Ennek ellenére mi felszólalunk. Ehhez az íróknak joguk van - a társadalom pedig eldönti, hogy meg akar-e hallani bennünket.

Azok közé tartozom, akik szerint fontos a hit. De hogy ezt Istennél találjuk meg, vagy valahol máshol, az rajtunk múlik.

Nem azért kell okosat mondanunk, hogy okosabbnak tűnjünk, hanem hogy okosabb legyen a világ általa. Ahogyan nem azért próbál szebb lenni egy nő, hogy ő okvetlenül jobban tetsszen, hanem mert ettől a világ is kicsivel szebb lesz.

A létra minden ember előtt ott áll, bárki megmászhatja. De minden ember máshonnan indul, nem mindenki jut egyforma magasra.

A szépség annak a kérdése, hogy mire állítjuk be a szemünket és a tudatunkat. Ha valaki a világból a kegyetlenséget és az iszonyatot akarja látni, hát abból nagyon sok van. De ha az irgalomra fókuszálunk, a valódi értelemben vett szépre, akkor meglátjuk. Be kell állítani az optikát.

A hatalomnak csak egyféle hangja van, a társadalomnak pedig sokféle.

Egy hatalom valódi arcát az mutatja meg, amikor az egyén és a hatalom konfliktusában nem a hatalom győz.

A hatalom sajátossága az, hogy állandóan korlátozni próbál. Ez nem jó vagy rossz, egész egyszerűen ez a hatalom, az állam lényege. Ezért hozták létre.

A népet a legegyszerűbb érveléssel lehet leginkább hülyíteni.

Vannak eszmék, elméleti alapok, amelyek azonosak minden művészeti ág számára.

Ahol elnémul a szó, ott a hang beszél. Az akarat aktusának átadásában erőtlen zene képes mélyen és intenzíven feltárni az ember belső állapotát, átadni a tiszta emóciót.

Miért van az, hogy a szüleim, akik olyan jóságosak, és annyira szeretnek, sehogy sem tudják felfogni, miben is élünk mindannyian? Sem a gondolataimat, sem az érzéseimet? Vagy velem is ugyanez lesz majd, és a gyerekeim rám is ilyen értetlenül néznek majd, és azt gondolják: az apánk olyan jóságos, és annyira szeret bennünket, de nincs miről beszélni vele? Bele van bonyolódva a saját unalmas, érdektelen világába. Nem, ilyen nem eshet meg velem.