Linn Ullmann

Az emlékek összekötnek családokat, országokat, nemzeteket, férjeket és feleségeket, szülőket és gyerekeket. Az emlékek az életünk történetei. De mik vagyunk ezen történetek nélkül?

A memóriánk nem olyan, mint egy kamera, ami a hitelesen rögzít mindent. Általában emlékezünk valami apróságra, de nagyon sok mindenre egyáltalán nem. Majd eszünkbe jut egy másik kis dolog, és a két emlék között húzunk egy vonalat, és már van is egy sztorink. Így működik a memóriánk, és szerintem ezért van, hogy családok és országok is vitákba bonyolódnak azon, hogy valójában mi történt a múltban. Az emlékezet olyan, mint egy nagyszerű író, történeteket kreál, és nem tudjuk, hol végződnek a tények és hol kezdődik a mese.

A memóriánk sem kronologikusan működik. Minden egyes résznek megvan a maga hangja és nézőpontja, visszatükrözik és visszhangozzák egymást és ütköznek is egymással.

A némafilmek eltűnésével egy teljes nyelv elveszett.

Az első szúnyogcsípés még jólesik, frissen, rózsaszínűén ütközik ki a bőrünkön, és azt kiáltja: vakarj meg, vakarj meg! De az már nem kellemes, amikor a szúnyogcsípések elszaporodnak, a bőrünk fájni kezd, a csípések már nem kiabálnak, és a vakarózástól nem tudunk aludni.

A tervezgetési fázis igazi boldogság, ekkor még minden lehetséges, minden eldöntendő, de semmi nincs véglegesen leszögezve. Egy terv valóságosabb, mint a remény, itt az idő játszik fontos szerepet.

Az ember megkapja, amire vágyik, de nem úgy, ahogy gondolta.

Azt hiszem, én tulajdonképpen egész életemben gyászoltam a szüleimet. Úgy változtak a szemem láttára, ahogy a gyerekeim változnak, és még most sem tudom biztosan, hogy ki is voltam számukra én. Meggyászolhatok-e olyanokat, akik még élnek?

Az elszállt szavakat nem lehet elfogni.

A test fő alkotóeleme a víz, a szív fő alkotóeleme a harag. Az indulat, amiből görcsbe rándul az állkapocs, amitől megcsikordulnak az összecsapódó őrlőfogak, és ami állandó rettentő helyzetbe sodorja az embert.

Megöregedni kemény munka. Felkelni kemény munka. Kemény munka megmosakodni, felöltözni, kimenni a friss levegőre, másokkal találkozni. Senki nem beszél arról, hogy ez micsoda munka.

Az életnek vannak elviselhetetlen oldalai, és az öregedéssel együtt odalesz az elviselhetetlen dolgok egy része - vagyis amit elviselhetetlennek neveztünk -, elsüllyed, mint valami nedves rongy, alámerül és feloldódik, és az ember egyfajta módon megszabadul sok mindentől, ami korábban kínozta.

A megöregedés egy nehéz, fáradságos, örömtelen munka, amely nagyon sok erőt igényel.

Hiszek Istenben, szívvel-lélekkel, de nem várom el, hogy megértsem az Ő akaratát.

A jó eső tudja, mikor essen.