Lakatos Menyhért

Aki mindent kíván, az nem kap semmit.

Ismerősök voltunk egymásnak, de aztán idegenekké váltunk. Azóta a mosoly, a jóhiszeműség is csak (...) gyanút, bizalmatlanságot kelt. Hányszor hittük, hogy az egyik nap majd eltörli a másikat, és a holnap nem kéri számon a tegnapot.

Mindég vigyázzon az ember, hogy mit ejt ki a száján, mert soha nem tudhatja, mikor mondja az isten azt, hogy ámen!

Minden fiatal emberrel előfordul, ha meglát valami szemrevaló fehércselédet, nem mindég a miatyánk jut az eszébe.

Célt kutatok a céltalanságban, hogy a reménytelenség útvesztőjében reményeket keressek.

Jó a jó és jó a szép, jó a csend, az álmodás, de veled lenni alva vagy ébren többet ér, mint bármi más.

Aki áll, vár, nem cselekszik, az kevesebbszer is hibázik, de ki tudja, mikor kell megállni, és mikor kell menni? Az emberi bölcsesség soha nem fog odáig érni, hogy kiszámíthassa a sors útjait.

Nagy úr a félelem, nincs olyan kőkemény szándék, amit meg ne puhítson.

Ne veszítse el tiszta lelkiismeretét, egész életen keresztül szüksége lesz rá. Ezen kívül minden más átmeneti dolog az életben, mint a fény, elhalványodik, hol vakít, hol meg teljesen megszűnik.

Azt hisszük, a sors gonosz, megkeserít, rabbá tesz, ezért határtalan türelmetlenséggel szidjuk, átkozzuk, pedig a mester tudja, mit csinál. Nem tűrést, szenvedést, megalázkodást kíván, (...) hanem hogy megmaradjunk embernek, acélosan, hajthatatlanul.

A koldust nem az alamizsna tartja, hanem a mankója, és ha azt elveszik tőle, elpusztul.

A tények nem tudtak titkos vágyaimról lemondatni, de egyre inkább tudomásul kellett vennem, hogy az ábrándokat csak önmagam csalására dédelgetem.