Kordos Szabolcs

Olykor ki kell állnunk magunkért, más úgysem fog.

Az alkoholizmus betegség, így aztán nem szégyellni kell, hanem gyógyítani. Az autószerelő sem titkolja, ha fájnak az ízületei a sok görnyedéstől, kocsi alatt fekvéstől, egy pincérnek miért kellene tagadnia, hogy beleesett a vendéglátósok ismert csapdájába, a szerfüggőségbe.

Ilyen a vendéglátós szakma. Mi vagy mezítláb bulizunk, vagy lakkcipőben. Nincs arany középút.

Megkülönböztetném a megélhetési szakácsot attól, aki valóban komolyan gondolja ezt a szakmát. Előbbi megcsinálja azt, amit muszáj, de közben azon gondolkodik, hogy mikor lehet végre hazamenni. Ám az utóbbi szenvedéllyel teszi a dolgát.

Olyan a világ, mint egy nagy játszótér, és csak rajtam múlik, hogy melyik játékot választom belőle.

Hogy pontosan mit keresnek a Michelin-ellenőrök, az egy olyan összetett, messzire mutató kérdés, mint hogy "mit akar a nő". Sokan próbálták már megfejteni a rejtélyt, néhányan pedig közelebb járnak a megoldáshoz, mint mások, a megkérdőjelezhetetlen igazságnak azonban senki sincs birtokában.

Nem az Oscar-díj tesz színésszé vagy rendezővé, és nem a csillag farag belőled sikeres séfet vagy gazdag tulajdonost.

A Facebook lehetőséget ad arra, hogy az ember viszonylag diszkréten kopogtasson a másiknál, és jelezze: tudom, hogy kicsit eltűntem, de most kellene a segítséged.

Az internetes vélemények képesek egy éttermet a mennybe repíteni, vagy a pokolba taszítani. Míg régebben néhány újság kritikusaitól rettegtek a vendéglősök, ma mindenkitől tarthatnak, aki valaha átlépi a küszöbüket. A rendszer persze igazságosabbá is vált, hiszen a több száz vagy ezer felhasználó visszajelzése alighanem hitelesebb képet ad az ételekről és a kiszolgálásról, mint egy-egy nagy tekintélyű kritikus szubjektív értékelése.

A csúcsgasztronómia világában nem létezik jól elvégzett munka, sikeres befejezés: minden egyes tányérral újraindul a harc a vendégek kegyeiért. Elég egy rosszul felszeletelt zöldség, egy túlsütött húsdarab, és oda a korábban megszerzett tekintély. A közönség nem kegyelmez: a hibákat kíméletlenül feltárja, ami ma sikkes és trendi, az holnap már avítt és unalmas, aki most kiskirálynak érezheti magát, pár hónap múlva a feledés homályába vész.

Hogy mi számít fine diningnak, azt nehéz megállapítani, kicsit úgy van vele az egyszeri fogyasztó, hogy ahol drágán adnak nagy tányéron kis adagokat, az biztosan ebbe a kategóriába tartozik, főleg, ha a séf kezében van egy csipesz, a pincér pedig fehér kesztyűben közelít az asztalához.

Lazul a világ, színházba sem ünneplőben járnak már az emberek, globálisan rövidülnek a nadrágok, és sajnálatos módon ez a tendencia inkább a férfiakat érinti.