Konrád György

Múltérzékenységem élesedik, jövőérzékenységem tompul. Ami megtörtént, annak teste van, a tervek viszont csak ködalakok. Az évek múltával mindinkább figyelmesen, sőt vágyódva nézem a múltat, akárha mese volna.

Szükségem van egy saját, egyszemélyes világnézetre. Hogy súgjon, amikor döntenem kell. Szükségem van rá, hogy az ellenálló képességem edzésben legyen, és a veszélyeket túléljem. A saját világnézet elidegeníthetetlen magántulajdonom. Nem lehet kisajátítani, nem lehet államosítani. Biztosabb befektetés, mint egy öröklakás. Civilizált embernek ugyanúgy szüksége van egy saját világnézetre, ahogy egy saját névre, fogkefére és dolgozószobára. Akinek nincs, az szegény. Ahhoz, hogy saját világnézetem legyen, nem kell filozófusnak lennem. Nem csináltathatom meg mással, hogy magamat tehermentesítsem, ahogy a szerelmemet és a halálomat sem háríthatom át másra. Nem olvashatom ki egy bizonyos könyvből, inkább a saját döntéseimből.

Aki távolabbról néz, kevésbé ismeri a részleteket, de elfogulatlanabbul látja az egészet.

A nagynak az, hogy nagy, ritkábban megy az agyára, mint a kicsinek az, hogy kicsi.

A földi élet olyan kivételes, hogy megkülönböztetett ápolásra szorul. Nem tudunk róla, hogy valami mással helyettesíthető lenne.

Az élet önmagának a jutalma, illetőleg önmagának a büntetése. Vannak boldogtalan panaszosok. Amivel az egyik élni tud, attól a másik szenved. Jogunkban áll nem panaszkodni.

Nem igyekszünk emlékezni, nincs kollektív hajlamunk a bűnbánatra, meg akarunk feledkezni a szégyeneinkről; jobban tetszik, ha dicsérnek, ha pedig szidnak, becsukjuk a fülünket. Amnézia, nem emlékezni arra, ami fáj. Nem okozni magunknak fájdalmat. Félünk a szégyentől és a megszégyenüléstől. Az emberek, amire nem szeretnek emlékezni, arra nem emlékeznek.

A gyermeki lélek, a még nem bűnös ember lelke mindannyiunkban megvan, de ahogy az idő múlik, ahogy előrehaladunk a korban, úgy gyarapítjuk érdemeinket és mulasztásainkat vagy akár a rossz cselekedeteink lajstromát. Az óvodában még nincsenek bűnösök, ott mindenki megérdemli a bizalmat. A gyerekek igazságérzete, együtt érző képessége, ízlése nem rosszabb, mint a felnőtté. Aki egy csecsemő szemébe néz, azt tudja, hogy onnan valami nálunk tökéletesebb néz vissza ránk.

Amikor tisztelgünk a haldokló előtt, akkor egy másik ember előtt hajtjuk meg a fejünket, aki a vég perceiben minden különösségétől megszabadult, egy másik ember, önmagunk mása, aki most eltávozik közülünk. Egyéniségünk minden bizonnyal roppantul különböző volt, de egymáshoz hasonlóan születtünk és halunk ki innen. A kezdet és a vég állapotában nagy egyenlőség uralkodik az emberek között.

Igen fárasztó mindig szem előtt tartani, hogy a másik sokkal több annál, mint ami látszik belőle. Nemcsak mi vagyunk szinte végtelenek, ő is az. Erről kiábrándult hangulatainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ha nincs vagy nem látszik a végtelenség sem énbennem, sem tebenned, akkor semmibe vehetlek, gőgös magasságból nézhetek le rád.

Megválogatom, kit szeressek, s van, akit utálok. Ha bárkit, aki elém kerül, szeretnék, nem érne egy fabatkát sem a szeretetem.

Amikor nem kívánsz máshol lenni, amikor nem kívánsz emlékezni, amikor nem kívánsz írni, amikor nem akarod megörökíteni azt, ami most van, amikor nem akarsz semmi mást, mint ami van, amikor nincs kritika, és minden úgy jó, ahogy van, amikor nem kell megkettőzni, felidézni, elemezni, amikor nem akarsz sem elvenni, sem hozzátenni, sem ritkítani, sem sűríteni, amikor tehát nincsen szükséged még a művészetre sem, mert megtanultad használni az érzékeidet, amikor nem kellenek a művek, hogy a jelenlét és a meghalás testvériségére megtanítsanak, amikor itt és most jól érzed magad, csak azért, mert létezel, amikor tudsz nem gondolni a jövőre, és ezért a halál sem félemlít meg, akkor ellestél valamit a szentség titkaiból.

A jóság olyan észrevétlen van körülöttünk, mint a föld és a levegő. Emberi valóságunk együttműködésből van megszőve, és ebben a szövedékben az erőszak a lyuk. De a szövetnek mégsem a lyuk a legfőbb tulajdonsága.

Megismételhetetlen színház vagyok, mint minden ember. Szereplőim mindazok, akikkel találkoztam. Ezt a pótolhatatlan és másolhatatlan színházat nagyra tartom mindenkiben.