Konrád György

A másik embert még abban is tisztelhetem, akit gyűlölök. Szeretném a legőszintébben kijelenteni, hogy ragaszkodom a gyűlölet jogához. Ha megvan, lehet, hogy nem élek vele.

Nem ígérem meg, hogy szeretni fogom a felebarátaimat, mint önmagamat. Igyekszem tisztelni őket. A szeretet fogalma követelő és bizonytalan, nem szerethetek minden embert. Keveset csupán, s azokat sem egyformán. Ha ennél többet ígérek, akkor muszáj képmutatónak lennem.

Csak afölött tudok hatalmat szerezni, amiről tudom, hogy mi az. Csak akkor tudok a magam ura lenni, ha megértettem, hogy mi van bennem.

Mi magunk is alkotások vagyunk, érdekesebbek, mint a saját műveink.

Minden nap én magam építem a múltam birtokát, és úgy élek rajta, amilyenné tettem.

A világ tele van ágaskodó, duzzadt kollektív öntudatokkal, ezeket fordítják le a politikák a maguk frázisaira. Ami civilben nevetséges volna, így a politika által ünnepélyes lesz. A magánemberi ostobaság többes szám első személyben szólva mélyebb értelmet nyer.

Senki sem egészen az, aminek gondolja magát, hanem még valami más is. Ez a még valami más viszi ismeretlen határok felé.

Néha ahhoz kell a nagyobb bölcsesség, hogy felismerjük: amit keresünk, az már régen megvan nekünk, a legjobb helyen a birtokunkban van.

Embernek lenni, ha már emberek vagyunk, elég bajos és körülményes feladat. Mindenki maga találja ki, hogy mit tesz az: embernek lenni.

Beleszeret az ember egy édes lányba, nem történt semmi különös, csak éppen nekiadta az életét. Aztán kiderül, hogy mama, édesanya, anyaszörny. Nézed a kedvest, fények játszanak az arcán, egyelőre simogat, vadmacska, hiúz. (...) Amíg a páromat öleltem, éreztem, hogy sohasem tudom bekalandozni ezt a testet, és veszélyesen hittem, hogy nem vagyok egyedül. Jó volt annyit adni neki, amennyim volt.

Mindannyian kísérletek vagyunk, önarcképet költünk, esélyként megkaptuk magunkat, hogy készítsünk belőle valami egészet. Mindenki összeügyetlenkedi a maga játszmáját, amelyet számon tart egy megvesztegethetetlen angyal.

Aki adni akar, az endszerint talál valakit, akinek adhat. Aki csak kapni szeretne, az csupa gyulladás, és kapni se, adni se tud.

Kérdezik: milyen európai értéket tartok kiemelkedőnek? A tapintatot nevezném annak. Ezt a szeretetnél kevésbé giccsesnek látom, magában foglalja a megfigyelést, az ismeretet, az empátiát, és azt az elvet, hogy ne tedd a másiknak, amit magadnak nem kívánsz. Lehetővé teszi az érdeklődést, de elhárítja a bizalmaskodást. Az együttéléshez leginkább tapintat kell, barátságnak, szerelemnek egyaránt meghosszabbítója, összetevője, fűszere, összefér a magánnyal is, de tekintettel van a másik emberre. Feltételezi az önuralmat, a civilizált családi hagyományt, magában foglalja a megértő intelligenciát, az életismeretet, a szív okosságát és a tapasztalaton nyugvó igazságosságot.

Szeretetemmel nem szoktam más embereket erőszakosan körülkeríteni, védekezésre és elhárításra késztetni. Van egy ideális mértéke annak, hogy milyen közel megyek másokhoz, és milyen közel engedem őket magamhoz. Van úgy, hogy szerelmünket újra meg újra el kellett csábítani, és ha lusták vagyunk rá, meg kellett bűnhődnünk érte.

Sehol olyan szabad nem voltam, mint a kedvesemmel az ágyban. Átszellemült rögtönzés, markomba illő tökéletességek, remek kis zümmögések, alig mozduló testek belső ámokfutása, egyszerre érkező és szembetalálkozó gyönyör. Akarhatod minden percét-porcikáját, harci ábrándod lehet egy másik ember teljes meghódítása, agyoncsaphatod a vetélytársadat, ez mind szép és természetes, ez mind igen állatian emberi.