Ken Follett
A gyávaságot mindig a legkitűnőbb érvekkel lehet megmagyarázni.
Nem szeretlek (...), de kellesz nekem, és szükségem van rád; szeretem, ha ott szuszogsz az ágyban, mellettem ülsz a televízió előtt, vagy az asztalnál ülve töltöd ki a lottót; és ha ezt szerelemnek hívják, akkor talán mégiscsak szeretlek.
Egy bankár lehet buta, de ha tiszta a keze, talpon marad. Viszont ha nem feddhetetlen...
Nem tudta biztosan, mit is jelent az, hogy valakit kielégít a munkája. Furcsa kifejezés; az ember előtt egy kézműves képe jelenik meg, aki néhány fadarabból asztalt fabrikál, vagy egy paraszté, aki kövér bárányokat terel a piacra. Az üzlet egészen más: még ha szerény sikereket is ér el az ember, akkor is van miért elégedetlenkednie.
A pénzt, mint ösztönző erőt nem lehet olyan könnyen figyelmen kívül hagyni.
Hagyni kell az embereket néhány percre leülni, mielőtt munkára fogják őket, megéri, mert így létrejön a rendezett, nyugodt légkör.
Az üzletben minden a kurázsin múlik.
Van egy sötét pontja: nem tudja beleélni magát a képzelet alkotásaiba. A legtöbb vállalkozó szellemű üzletember így van ezzel. Úgy látszik, ez a hiányosság együtt jár a fokozott éleselméjűséggel; olyan ez, mint a vakok rendkívül kifinomult hallása.
Megkísértette a gondolat, hogy elfecsérelte a fiatalságát, de tudta, hogy túloz. No jó, hát nem fecsérelte el; de úgy érezte, ifjúságát úgy töltötte el, mint az az ember, aki mindig tizenkettőnél nagyobb számokkal osztott, és mégsem jött rá a differenciálszámítás nyitjára.
Mit teszünk a politikában, ha két erős, de ellentétes közvéleménnyel kerülünk szembe? Azonnal kész volt a válasz: olyan eljárást választunk, amely valójában vagy látszólag mindkét igényt kielégíti.
Talán tévedés azt hinni, hogy az érveket ugyanúgy meg lehet számolni, mint a pénzt.
Eddig oly keveset használta a "boldogság" szót, most mégis eszébe jutott. Ha valaha is tudta, mi a boldogság, ma már arra sem emlékezett, mikor érezte utoljára.