Kányádi Sándor

Bölcsen rendelé az úr amikor kőbe vésette a törvényeket
a kövek persze elföldelhetők mint bármely más veszélyes hulladék
de a köveknek nincs felezőidejük elég egy ítéletidő isten ments egy földindulás
a kövek bármikor felszínre kerülhetnek és akkor bizony mondom néktek
kő kövön nem marad.

Szaporodjon ez az ország Emberségbe', hitbe', kedvbe', s ki honnan jött, soha soha ne feledje.

Tudod, soha nem bántam meg, hogy megszerettelek, pedig felbolygatta ez a szeretet az egész életem.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz, viharom, ki szerteszaggatsz, szellőd vagyok, ki simogat, viharod, ki szétszaggatlak.

Egyszer majd szép lesz minden, a telet s az őszi félelmet, hidd el, szerelmünk levetkőzi.

Csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott.

Annyi bánat a szívemen, kétrét hajlott az egeken. Ha még egyet hajlott volna, szívem kettéhasadt volna.

Virágillatod volt csak enyém, gyümölcsöt másnak teremtél.

Csínján bánj a múlttal! Részeg lehetsz tőle, de jóllakott soha.

Szívvel - lélekkel. Tűzzel - vassal - s majd újra szívvel - lélekkel.

Ne szólj hát, minek oda szó, hol egy tekintet, egy mozdulat többetmondó.

Megalázkodni vénen se szeretnék ha eddig kibírtam.

Végzem, mit az idő rám mér, végzem, ha kell százszorozva! Hinni kell csak, s följutunk mi, föl a fényes csillagokba!

Építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja
ne hagyd kihunyni a tüzet a százszor szétrúgottat szítsd a parazsat nélküled föl újra nem loboghat.

Ó, szép szavak barokkos balzsama, - ne hosszabbítsd a kínjaim! A féligazság: múló novokain. Az egyenes beszéd, nekem csak az a szép.