Jü Hua
1960. április 3. — kínai író
Két gazdag család sarjának a házassága olyan, mint a pénz halomba hordása.
A szerencsejáték alapja a szem és a kéz, a szemedet olyan élesre kell edzened, mintha karom volna, a kezedet pedig olyan sikamlósra, mint egy angolna.
Az emberek zöme egyforma: amikor mások pénzét söprik be, felvidulnak, amikor meg a saját pénzüktől kell megválniuk, a többségnek lefagy az arcáról a mosoly.
Egy császár, még ha koldulni kényszerül, akkor is császár marad.
Hol vidámság van, ott nem kell félni a szegénységtől.
A nehézségek és a tragédiák elhomályosítják az emlékeket, vannak, akik egyfajta fásultsággal néznek vissza a múltra, mások meg bizonytalan mosollyal rázzák le magukról az egészet. Nem éreznek különösebb érdeklődést a saját történeteik iránt, mintha másoktól hallott mendemondák volnának, amikből tőlük független, egy-két mondattal letudható emlékfoszlányok maradtak csupán.
Egy bizonyos életkor után már senki sem szeret helyet változtatni.
Szegény embernek kurta a vágya.
Bajra van segítség, szegénységre nincsen.
Gyönge madár előbb indul.
Ha az ember annyit dolgozik, amennyit csak bír, nem gondol összevissza mindenféle dologra.
Ki nagy szerencsétlenséget él túl, annak nagy szerencséje lesz.
Ha egy család mindennap együtt lehet, akkor nincs szükség semmiféle szerencsére.
Minek aggódni, az Ég sosem vág el minden utat.
A nők már csak ilyenek, ha felhúzzák magukat, beszélnek összevissza mindent.
Facebook
Pinterest