John C. Parkin

A szabadság kulcsa univerzális és lényegre törően egyszerű: szakíts minden történettel, amit magadnak mesélsz az életről, arról, hogy ki vagy, vagy kinek kellene lenned, amíg végigalkudozod az utad, és egyszerre isteninek, teljhatalmúnak, megállíthatatlannak és csodálatosnak látod majd magad.

A fontos dolgok a komolyság világa, a nem fontos dolgok a nevetésé és a könnyedségé.

Minden filozófia, minden vallás, minden spirituális tudomány ugyanazt ígéri: szabadságot.

Az igazság az, hogy az életünk túlságosan értelemközpontú. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az élet célja, hogy értelmes dolgokat cselekedjünk, jelentőségteljes dolgokat akarunk tenni, az élet értelmén aggódunk, és az értelmetlenségén. És éppen ezeknek az értelmes dolgoknak a felgyülemlése okozza (...) a nagy fájdalmat.

Néha az élet más véleményen van egy s más dologról, ami számít. Néha az élet több olyan dologról is más véleményen van, ami számít. Néha az élet baromira máshogy gondolja az egészet. Minél hosszabb a fontos dolgok konvoja, annál valószínűbb, hogy az élet be fog kavarni.

A baj az, hogy a fontos dolgok kötődéssel járnak. Ha pedig kötődünk valamihez, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy megfordul és belénk harap.

Az élet egy szempillantás alatt elmúlik. Igen kevés ember él jelenleg azok közül, akik már száz éve is itt voltak. És mi is viszonylag hamar elmúlunk.

Hagyj fel azzal, hogy ragaszkodsz olyan dolgok fontosságához, amelyeknek megvan az erejük, hogy fájdalmat okozzanak.

Ha nem veszel tudomást a tested feszültségéről, úgy viselkedik majd, ahogy a gyerekek (és néhány felnőtt) szoktak, amikor mellőzöttnek érzik magukat: kiabálni, sikítozni és rosszalkodni fog. Ez a rosszalkodás sajgó nyak, fej- és hátfájás formájában nyilvánul meg. Úgyhogy gyerünk, figyelj oda a testedre, mielőtt az a figyelmedért kiáltana!

Ha megtalálod önmagadban az öröm forrását, sohasem fogsz unatkozni, elégedett leszel önmagaddal és a kis dolgoknak is képes leszel örülni.

Talán azért ragaszkodunk annyi mindenhez, mert ösztönösen tudjuk, hogy minden mulandó. Tudjuk, hogy a fiatalság elmúlik, a szeretteink meghalnak egy nap, mindent, amit felhalmoztunk, könnyedén elvehetnek tőlünk, hogy egy nap már nem lesz szükség a tudásunkra, hogy egy nap talán már nem viszonozzák a szeretetünket. Mi mégis ragaszkodunk.

Elfogadni mindent úgy, ahogy van, egy gyönyörű állapot. Képzeld el, milyen lenne, ha elfogadnád magad olyannak, amilyen vagy, nem vékonyabbnak vagy magasabbnak, vagy csinosabbnak, hanem pontosan olyannak, amilyen vagy. Milyen lenne, ha elfogadnád az életed olyannak, amilyen, a munkát, a családot, a barátokat, a szexuális életet, a lehetőségeidet, az egész csomagot úgy, ahogy van? És milyen lenne, ha elfogadnád ezt az - elcseszett, zavaros, felmelegedő, némi háborúval fűszerezett, kapzsisággal teli - világot pont olyannak, amilyen?

Látod, ez a baj a koplalással. Amellett, hogy meg tudnád enni az utastársaidat a metrón, kimarad az egész kajálós élmény. Plusz rengeteg idő szabadul fel, amivel nem tudunk mit kezdeni. Egész idő alatt arra a kajára gondolsz, amit nem eszel meg, úgyhogy kenj össze egy tányért egy kis ketchuppal, mosogasd el, és máris jobban bírod.

Ha beleszeretsz valakibe, a többi dolog már nem is számít annyira. Sokszor egyes-egyedül az a bizonyos személy számít. A világgal szembeni összes elvárásodat kidobod az ablakon. Az észérvek, amelyek addigi életedet irányították, egyszeriben szertefoszlanak. Az emberek, ha szerelmesek lesznek, általában elhagyják addig imádott családjukat, feladják a munkájukat és a pozíciójukat, elvesztik a barátaikat, megváltozik a hitük, elveszítik a stílusérzéküket, elvesztik az eszüket, és korábban szörnyűnek tartott zenéket kezdenek el hallgatni.

Add fel, hogy akarsz valamit, és megkapsz mindent. (De ezt persze nem akarhatod!)