Jo Nesbo

A boldogság (...) olyan, mint a heroin, ha egyszer belekóstoltál, megtapasztaltad a létezését, soha nem leszel képes beletörődni az átlagos, boldogság nélküli életbe. Mert a boldogság nem más, mint elégedettség. A boldogság nem természetes. A boldogság vibráló, rendkívüli állapot, másodpercek, percek, napok - és idővel rájössz, hogy nem tart örökké. A hiány pedig nem utána jön, hanem a boldogsággal egyidejűleg. Mert vele együtt megérkezik a fájdalmas felismerés, hogy már semmi sem lehet ugyanaz, és máris hiányzik az, ami megvan, rettegsz az absztinenciától, a veszteség miatt érzett gyásztól, átkozod, hogy megtudtad, mit vagy képes érezni.

Ez a hátránya annak, ha az ember elpusztítja a kártevőket. Belenyúl a táplálékláncba, és nem tudja, hogy ezzel csak teret ad valami másnak. Valaminek, ami talán még annál is rosszabb, mint amit eltávolított.

A pénz olyan, mint a smink. Mindent elfed, mindent meg lehet szerezni vele, azt is, ami állítólag nem megvásárolható: tiszteletet, csodálatot, szerelmet.

A sitt rosszabb, mint a halál (...). A halál egyszerű, felszabadítja a lelket. A börtön viszont felzabálja az ember lelkét, míg végül semmi emberi nem marad belőle. Amíg végül kísértetté nem válik.

Ebben a szaros világban minden jó dolog receptköteles, vagy elfogyott. Esetleg olyan mocsok drága, hogy a gatyád is rámegy, és a lelkedet is eladhatod érte. Az élet egy étterem, amelyet nem engedhetsz meg magadnak.

Az elfojtást gyakran az elvárások okozzák, amelyeket magunkkal szemben támasztunk, és amelyeket a környezetünkről feltételezünk.

Egy filmnél az érzés sokkal fontosabb a logikánál.

A gonoszság nem létezik, mert egyszerűen minden rossz. A világűr sötét. Gonosznak születünk. A gonosz a kiindulópont, az a természetes. De olykor felragyog egy kevés fény. Ez azonban átmeneti, mert vissza kell térnünk a sötétségbe.

Ezt (...) a legnehezebb felfogni. Hogy az emberek, akik körülvesznek, akik berendezkedtek az életedbe, egyszer csak köddé válnak, és soha többé nem látod őket. Csak az álmaidban.

Az emberi természet egy nagy és sötét erdő, és senki nem képes rá, hogy egy kurta emberöltő alatt kiismerje.

Az ember könnyen átsiklik valami fontos fölött, ha célirányosan egyvalamit keres.

Az embernek olykor fogalma sincs róla, hogy mit keres. Mert csak azután derül ki, hogy megtalálta.

Az ember mindentől fél, amit nem ért. Amitől pedig fél, azt gyűlöli.

Nem az a legrosszabb dolog, ami megtörténhet az emberrel, hogy elveszti az életét. (...) Hanem amikor azt veszti el, amiért él.

A búcsú nagyon fontos. Különösen azoknak, akik maradnak.