Ingmar Bergman

Nem siratom az elveszett édent. A gyerekek felnőnek, a kapcsolatok felbomlanak. A szeretetnek vége, ugyanúgy a gyöngédségnek, barátságnak és összetartozásnak is. Nincs ebben semmi rendkívüli. Ez a dolgok rendje.

A maskara-élet a bölcsőben kezdődik, és tart egy egész életen át. Nincs senki a földön, aki meg tudná találni magát.

Nekem meg tulajdonképpen olyan mindegy, hogy hol lakom. Én minden lakóhelyet ideiglenes valaminek tekintek. Az embernek a biztonságát magában kell kiépítenie.

A barátaink szerencsétlenségében mindig van valami, amit tulajdonképpen nem is bánunk.

A pokol olyan hely, ahol az ember már nem hisz semmilyen megoldásban.

Az ember nem élhet egyedül, az ember nem erős. Muszáj fognunk egy másik ember kezét.

Az ember tulajdonképpen bármit állíthat bárkiről. Valahogy mindig jellemző az illetőre.

Te azt mondod, a tudás biztonság. Hülyeség. A tudás több választási lehetőséget ad, és több szorongást.

Néha végképp boldogtalan vagyok, amikor észszerűen boldognak kellene lennem, és fordítva. A boldogságnak nincsenek szabályai. Nálam legalábbis.

Ő eltűnt a homályban, és magával vitte az életét. De a furcsa az, hogy az én életemet is magával vitte.

Ha sokat beszélünk róla, a szerelem elmúlik.

Szavak, melyek megszületnek, s azonnal megértésre találnak, mindez olyan, mint a sötét, zavaros vízből kiemelkedő sziget.

Vagy egyedül vagyok, és összesűrűsödik körülöttem a bizonytalanság és a félelem, és a feszültség nem oldódik bennem, vagy barátok közt vagyok, felpörgetem magam, "társasági" módra viselkedem, és amikor hazajövök, még feszültebb vagyok, mint mikor elmentem. Ezt persze nem lehet szenvedésnek nevezni. A kín nem kézzelfogható.

Meg kell változnom, sokkal nagyobb mértékben meg kell nyílnom, nagyobb mértékben kell rád támaszkodnom, és még közelebb kell kerülnöm hozzád. Ezeket mind tanulnom kell, mert eddig, egész életemben az ellenkezőjét tanultam.

Rettenetesen hiányzol, szerelmem. Amikor elutazol, magaddal viszed az életet, és ilyenkor valamiféle tartalékelem segítségével élek, ami legjobb esetben kitart addig, amíg visszajössz, és újra életet lehelsz belém.