Hans Christian Andersen

1805. április 2. — 1875. augusztus 4. dán költő és meseíró

Az élet nem elég - mondta a pillangó -, kell egy kis napfény, szabadság és egy kis virág.

Alapjában véve mindnyájan quarantaine-ben élünk ezen a világon, amíg engedélyt nem kapunk a nagy égi utazásra.

Ahol elfogynak a szavak, ott segít a zene.

Boldog voltam, mert boldog, aki másnak tudja áldozni az életét!

A világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult.

Maga az élet a legcsodálatosabb tündérmese.

- Mit tegyek, hogy az én lelkem is az öröklétig éljen? - Nem tehetsz semmit. (...) Csak akkor válhatna halhatatlanná a lelked, ha egy földi ember úgy megszeretne, hogy előbbre helyezne apjánál, anyjánál; ha a tied volna egész szíve és minden gondolata; ha megfogná a kezed, és örök hűséget fogadna neked. Akkor az ő lelke átömlene a tiedbe.

Felemelkedik minden szív a népdal madarával, amely örökké énekel és nem hal meg soha.

A becsület meg a szorgalom olyan, mint a jó szél: előre hajtja az embert.

Viselje mindenki türelemmel a sorsát, előbb-utóbb felderül neki!

Mondd meg, mivel töltöd az időt, s megmondom, ki vagy!

Vannak helyek, amelyeknek már puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket.

Utazni csupa gyönyörűség volna (...), ha test nélkül utazhatnánk. Ha míg testünk pihen, szabadon csatangolhatna a lelkünk. Akármerre járok, mindig hiányzik valami, s ettől elszorul a szívem; mindig többre vágyom, mint amit abban a percben kaphatok.

A hétköznapi életben is vannak tragédiák.

Magasból nézve mosolyogni való minden szívfájdalom, bizony sokszor még a magunké is.