Grégoire Delacourt

Egy pillantás, egy mozdulat, egy sóhaj ér annyit, mint az alany, az állítmány és a bővítmények.

Szeretem a szavakat. A hosszú mondatokat, a sokáig a levegőben lógó sóhajokat. Szeretem, amikor a szavak mást mondanak, mint első hallásra gondolnánk; vagy valahogy másképpen mondják ugyanazt.

Szeretnék azok közé a szerencsések közé tartozni, akik dönthetnek az életükről, azt hiszem, ez a legnagyobb ajándék, amit remélhetünk.

A havivérzés. Bűvös szó: a legtöbb férfit le lehet szerelni vele.

Nagymamakorára lesz az ember igazán jó anya, előtte túlságosan el van foglalva azzal, hogy nőnek is kell lennie.

Akinek pénze van, mindenki szereti. Hirtelen nagyon sok barátja lesz. Ismeretlenek keresik meg. Feleségül akarják majd venni. Verseket küldenek. Szerelmes leveleket. Gyűlölködő leveleket.

Minél nagyobb a hazugság, annál hihetőbb.

Az, aki gazdag, észrevesz minden csúnyaságot, mert arcátlan módon azt gondolja, hogy a dolgokat meg lehet változtatni. Csak fizetni kell érte.

A nőknek mindig egyedül kell szembenézniük a férfiak fájdalmával.

A szükséges holmik valójában a mi kis hétköznapi álmaink. Ezek azok az apróságok, amelyek a holnapot és a holnaputánt, vagyis a jövőt előlegezik meg: eltervezzük, hogy a jövő héten megvesszük őket, mert így el tudjuk hitetni magunkkal, hogy még a jövő héten is életben leszünk.

A fájdalom a maga különös módján mindenkiből új embert csinál.