George Orwell

A valóság a koponyában van.

Kitették ide a temetőt, a város határába. Észrevették, hogy manapság ez a szokás? Minden új város a peremre rakja a temetőjét. El vele - ne is lássuk! Nem viseljük el a halál gondolatát. A sírkövek is erről árulkodnak. Soha nem az áll rajtuk, hogy az alattuk lévő fickó "meghalt", mindig "elhunyt" vagy "jobblétre szenderült". Régen nem így volt.

Különös, mit művelt az emberekkel a háború. Mintha elkapott volna minket egy hatalmas gépezet. Az ember nem szabad akaratából cselekedett, ugyanakkor esze ágában nem volt ebből kitörni. Ha ez nem így volna, egyetlen háború sem tarthatna három hónapnál tovább. A hadsereg egyszerűen összecsomagolna és hazamenne. Miért vonultam be? És miért vonult be a másik egymillió hülye még a kötelező katonai szolgálat előtt? Részben a móka kedvéért, részben pedig az "Anglia, én Angliám", az "uralkodj, Britannia", és a többi maszlag miatt. De meddig tartott? Ha egyszer elkapott a gépezet, azt tett veled, amit akart.

Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.

Az újságírás lényege azt megírni, amit nem akar valaki nyomtatásban látni. Minden más csupán propaganda.

Még technikai fejlődés is csak akkor következik be, ha eredményeit valamiképpen fel lehet használni az emberi szabadság csökkentésére.

A szegénység legfőbb jellemzője, hogy megsemmisíti a jövőt.

Ha az ember titokban akar tartani valamit, önmaga elől is el kell titkolnia.

Azt mondjuk, az ember akkor hal meg, amikor a szíve leáll, nem előbb. Kicsit önkényesen hangzik. (...) Talán valójában akkor hal meg valaki, amikor az agya áll le, amikor már nem képes új gondolatokat befogadni.

Amikor egy nőt eltesznek láb alól, mindig a férj az első számú gyanúsított - ami kis betekintést nyújt abba, hogyan vélekednek az emberek valójában a házasságról.

Bármire gondol is az ember, még másik egymillió embernek is éppen az jár a fejében akkor.

A háború egyik legborzasztóbb kísérőjelensége, hogy a hadipropaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a gyűlölködés mind-mind olyan emberektől származik, akik nem harcolnak.