Georg Klein

A tudománynak nem szabad ideológiai irányvonalakat követnie. Ezt a következtetést nem lehet elég sokszor és elég nyomatékosan ismételgetni. Az ideológiák hamarabb szétporladnak, mint ahogy számítanánk rá.

A kreatív embereket gyakran a szorongás hajtja.

Szívós macska az élet.

Hajlamosak vagyunk hagyományosan a teremtés koronájának vagy inkább az evolúció koronájának látni magunkat. Alacsonyabb és magasabb fejlettségi fokú lényekről szoktunk beszélni. A főemlősöket és a legtöbb alacsonyabb fajt előszeretettel tartjuk önmagunk többé-kevésbé félresikerült elődeinek. A rovarok elképesztő, hihetetlenül magas fejlettségű világa részünkről olykor vállveregetésben részesül, ami néha jóindulatú sajnálkozássá változik (...). Szegények bezárták magukat a kitinpáncéljukba, ezzel elállták az útját a nagyagyuk fejlődésének, és nem jutottak tovább. Ez hamis kép. Az evolúció nem valami felé halad. A DNS gigantikus szerencsejátékot játszik, folyamatosan fújja szét billiónyi szárnyas magvait, nem beszélve a sok milliárd másféle magvairól. Minden élő faj a "legjobban alkalmazkodók" közé tartozik a saját világában.

Ámulattal adózhatunk az evolúció hihetetlen "ügyességének". A kreacionisták, akik csak azt tudják elképzelni, hogy egy felsőbb lény teremtette az élővilágot, a problémát - vagyis hogy ki teremtette a teremtőt - minden racionális érv nélkül eltolják maguktól. Az evolúció körmönfontsága azonban egyre világosabban látható. Nincs az az elgondolás vagy "terv", amely valaha is létre tudta volna hozni mindazt, amit a találomra szétszórt szárnyas magok és a sok milliárd másféle mag létrehozott.

A reklámipar erői arra kényszerítenek, hogy egyre több holmit vásároljunk meg, amire nincs szükségünk. Az élvezetek délibábjaival csábítanak, melyek eltűnnek, mihelyt közeledni kezdünk feléjük.

Az értelmes munka életörömöt teremt. Ellentétben a stresszel, amit éppen az idéz elő, ha valaki nem folytat a maga számára jelentőséggel bíró tevékenységet.

Helyesen kell érzékelned saját belső jeleidet. Meg kell tanulnod, hogyan különböztesd meg egymástól azokat a jelzéseket, amelyek felemelik a lelked azoktól, amelyek lerántanak a saját, külön bejáratú poklod örvényébe.

Soha ne feledd el, ki vagy. Tekintsd magad az evolúció produktumának, annak az evolúciónak, amely szinte tökéletes lények sokaságát teremtette. Ezek mind - rajtad és a többi emberen kívül - harmóniában élnek környezetükkel. Te, egyedül te, jobban mondva az őseid változtatták meg a környezetüket szinte a felismerhetetlenségig. Őskori testvéreink génjeit hordozod magadban, akárcsak én. Génjeink emlékezetükben őrzik - és szeretik - a holdat az égen, a napfényt, a hűs levegőt, a tisztán csillogó víztükröket, de neked vajon mennyi van meg a természetnek ezekből az egykor bőven rendelkezésre álló forrásaiból?

Maradj hű ahhoz a szükségletedhez, hogy a kielégülést, amire törekszel, kizárólag a magad erejéből éred el. Keresd a katartikus tapasztalatokat a felszínes örömök helyett. Ez a mi létünk szilárd alapzata.

Évszázadok jönnek és mennek, birodalmak emelkednek és omlanak össze, a tolerancia és a barátságos érzület korszakai váltakoznak a véres erőszak, a háború és a különféle ideológiák ürügyén elkövetett tömeggyilkosságok korszakaival. A denevérek, a bogarak, a kövek, a fák és az emberek nyomorúságos és szánandó imádságaikkal mind ennek az örök körforgásnak a részei.

Valóban önzetlen cselekedetek nem léteznek. Aki mégis ezt állítja, az hamis és félrevezető frázisokat hangoztat, és szándékosan félreértelmezi az ember pszichológiáját.

Az óra mutatói alig vánszorognak, utólag viszont a hosszú időszakot is rövidnek érezzük, mert nem történt semmi.

A gondolat soha nincs végiggondolva. Csak forog maga körül. A kígyó a saját farkába harap, akár a végtelenség azték szimbóluma.

Nincs olyan emberi elme által teremtett vers, dal, mítosz vagy mese, mely vetekedhetne a természet - vagyis az evolúció - páratlanul izgalmas előadásával. Nincsenek olyan tündérek, najádok, nimfák, melyek akárcsak megközelítőleg olyan csodálatosak volnának, mint a természet valóságos teremtményei.