Gaál Mózes

Sok édes semmiség, hétköznapi apróság odatapad az ember szívéhez a gyermekkorban, odatapad úgy, hogy nincs emberi hatalom, mely attól elválassza. Mély gyökeret vernek a szív földjében, táplálkoznak a szív vérével, s addig élnek, míg a szív parányi malmát hajtja az élet patakja; s meghalnak akkor, mikor a szív utolsót dobban.

Aki nem tud mosolyt hazudni, azt az emberek unalmasnak ítélik; aki nem tud minden léhaságon szívből örülni, azt az emberek büszkének, különösnek tartják.

Az ember hivalkodik erejével, ha arról van szó, hogy áldozatot hozzon, de meghozván az áldozatot, nincs a világnak olyan hatalma, mely a kínoktól megváltaná.

Az élet megtanít még nagyobb fájdalmakra is, de vajon megérlel-e tisztább örömekre?

Sokan vagyunk mi szegény emberek ezen a világon. Valóságos nagyhatalom az ínség.

Vannak emberek, akikkel soha egy szót sem váltottunk, csak reánézünk és fölhevül a szívünk.

A nő sorsa e világon több szenvedés, mint öröm.

Az apró esőcseppek, ha szakadatlanul hullanak a kemény sziklára, kivájják azt.

Nem elég egy nemzetnek, ha vitéz; bizony elvész, ha tudomány nélkül való.

A szeretetnek szeretet az ébresztője.

Az apró tűszúrások jobban fájnak a szívnek, mint a nyers durvaság.

Az anyák szíve örökös melegágya a gondoknak és töprengéseknek, mikor gyermekeik jövőjéről van szó.

Szebb a halál, ha dicsőséges, mint az élet, ha gyalázat árán váltható meg.

Szép idő a gyermekkor. Ha az ember egyebet sem ismert meg a folytonos nyomorúságnál, ínségnél, megaláztatásnál, mégis szereti szépnek, jónak, boldognak mondani.