Erdős Attila

A világ egyszerűen érdekes, és ezen belül a tudomány világa - ahogyan az okos emberek rájöttek bizonyos betegségek okára, vagy a szervek anatómiájára - pedig baromi érdekes.

A halál nem respektálja az ünnepeket.

Ha egyszer sok időm lesz és igazán összeszedem magam, írok egy könyvet a véletlenekről, mert messze nagyobb a befolyásuk az életünkre, mint általában gondoljuk.

A buddhisták úgy tartják, hogy a test a lélek védőburka, a lélek halhatatlan, ami a halál megérkeztével ugyan eltávozik a testből, de valaki másban újjászületik. A távozás azonban a halál beálltával nem azonnal következik be, hanem egy hosszabb folyamat, ezért az elhunytat csak akkor lehet eltemetni, amikor a spirituális vezető úgy ítéli meg, hogy a lélek már eltávozott a testből. Ez idő alatt a testet nem szabad bántani, hogy a lélek a megvilágosodásra koncentrálhasson.

A halál számos változást indít el, amelyek egy része szabad szemmel is látszik, illetve egyéb módon is érzékelhető.

Az orvostudomány sajnos nagyon messze van az objektívnek tartható világtól, a tünetek és panaszok olyan széles skálán mozognak, amely sok és legjobb esetben is csak az angolul educated guessnek nevezett, magyarul talán a marhára-nem-tudom-micsoda-de-talán-ez kategóriába tartozik, és nem ezer százalékban korrekt diagnózis. Nehéz ezt megemészteni, de ez van.

Szerintem minden kórboncnok eleve gyűlöli a kövérséget. A kicsit is kövér embert sokkal gusztustalanabb és nehezebb boncolni, mint a soványat. A felhalmozódott zsír ráadásul valószínűtlenül sárga, mint a bonctermi köpeny. A kövér emberekben a zsírszövet nemcsak a hasfalon található, hanem a belső szervek is zsírosak, a beleket ölelő cseplesz is tiszta zsír, és eltakar mindent. Esküszöm, a fogyókúrára motiváló leghatásosabb eszköz lenne, ha a kövérek látnák, miként festenek belülről.

A test szépségéhez szükség van az életre, arra a valamire, amitől az alvó ember alszik és nem halott.

A rákos betegség lényege, hogy a sejtek megbolondulnak, elkezdenek korlátok nélkül szaporodni, elfelejtenek meghalni, és mint a mesében a Kis Gömböc, növekedésük közben elpusztítanak mindent.

A középkor sok furcsasága közé tartozik az is, hogy a görög tudósok véleményét szentírásként fogadták el.

Az egyedfejlődés során az anyatermészet hihetetlen hibákat képes véteni.

Szerintem a halál után semmi nincs, és ha mégsem lenne igazam, vállalom a következményeket.

A krónikus betegek esetében a "halál" szerintem már az életben megjelenik, akár több nappal az elmúlás előtt. Szakkifejezéssel "facies Hippocratica", vagyis "hippokratészi arcként" írják le azt a szövegben pontosan soha vissza nem adható arckifejezést, amely az elhunytakon látható, és a haldoklókra is jellemző.

Az agy asszociációs képessége teszi lehetővé a művészettörténész számára, hogy rögtön megállapítsa egy festményről, hamisítvány-e, szinte anélkül, hogy másodszor is rápillantana, de pontosan leírni, hogy miért gondolja azt hamisítványnak, már nehéz. Tudja és kész.

Valahogy úgy képzelem, hogy a szervezet, vagy a lélek, vagy tudomisénmicsoda már jóval a halál beállta előtt észleli, hogy kész - ennyi volt. Feladja a küzdelmet, és elindulnak azok a folyamatok, amelyeknek természetes vége, hogy megáll a szív. A folyamat külvilág felé szóló üzenete a hippokratészi arc, egy jelzés, hogy búcsúzzatok el az élőtől, mert csak valamikor nagyon soká' fogtok vele találkozni - ha egyáltalán.