Chuck Palahniuk

Mi vagyunk Isten elfelejtett tudományos projektje, amit hagyott berohadni. Aranyhalak, amelyekkel Isten olyan rég nem törődik már, hogy kénytelenek a saját szarukat felzabálni az akvárium aljáról.

Ki kell szabadulni az önfejlesztés csapdájából, hogy teljes sebességgel, vakon rohanhassak a vesztembe.

Melyik a rosszabb: a pokol vagy a semmi? Ha nem kapnak rajta és nem büntetnek meg, feloldozásra sincs esélyünk.

A mi korosztályunk nem élt át háborúkat és gazdasági válságokat, mégis háború pusztít szívünkben, és egész életünk egyetlen lelki válság. Forradalomra készülünk a kultúra ellen. Krízisünk spirituális természetű, és végigkíséri életünket.

Semmi sem állandó. Még a Mona Lisa is kifakul.

Ma még gondolkodó, szenvedő emberi lények vagyunk, de holnapra szerves trágya lesz belőlünk, svédasztal a férgeknek.

Húzz meg egy kart. Nyomj meg egy gombot. Halj meg hülyén.

Ostoba vagyok, csupán tárgyakra, tulajdonra vágyom. Az én szánalmas életemre. A szaros kis munkámra. A svéd bútoraimra. Még senkinek, egy léleknek se meséltem korábban erről. (...) Hát ilyen mélyre süllyedhet az ember.

Adva van egy korosztálynyi életerős férfi és nő, akik egy értelmes célt szeretnének szolgálni. A reklámok hatására évek óta felesleges ruhákat és kocsikat hajszolnak. Egész nemzedékük gyűlölt rutinmunkákat végez, csupán azért, hogy megvehessék ezeket a szükségtelen holmikat.

Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájövünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát.

Puha kis fészkünk rabjává válunk, tárgyaink tulajdonból tulajdonosok lesznek.

Számtalan dolog van, amit nem szeretünk tudni azokról, akik közel állnak a szívünkhöz.