Charles Martin

Talán ilyen maga az élet, soha nem tudjuk, hogy mikor emeli ki a fejét előttünk és mar belénk valami, vagy mikor ragyog ránk aranyló fényben a sors.

Ha az ember a megfelelő kérdéseket teszi fel, óvatosan tapogatózva, és nem direktben, akkor általában megnyílnak neki az emberek. Tudni kell, mit és mikor kérdezzünk.

Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges.

Egyesek egész életükben megpróbálnak elszökni az Úr elől, olyan helyre, ahol még nem is járt. (...) Amikor megérkeznek, akkor látniuk kell, hogy az Isten megelőzte őket.

A macskák a háziállatok világának a primadonnái.

Nem az a kérdés, hogy mikor, hanem hogy mihez kezdünk azzal, ami maradt nekünk.

Rideg lettem én is. Hogy miért? Azért, mert aki rideg, annak nem tudnak fájdalmat okozni.

Mindig emlékezetembe idézem, hogy az élet nem fair, és soha nem is ígérte senki, hogy az lesz.

A haragot egy nyeszlett fickó is könnyen elviszi a vállán.

A hiú ábránd a reménytelenségnél is rosszabb.

A lovak mindig beszélnek hozzád. A lábukról levett patkó olyan, mintha teli torokból ordítanának.

A gyerekekben él a remény. Csak adni kell rá valami okot.

Ezt teszi a szeretet. Nevet ad a névteleneknek, és hangot a hangtalanoknak.

Soha ne szoríts sarokba olyat, akiről tudod, hogy aljasabb nálad.

Az önazonosság nem sarjad ki semmiféle cselekedetből, semmiféle tevékenységből, amíg gyökeret nem eresztett a valahová tartozás élményében.