Byron Katie

Ha a gondolataid változnak, a világ is vele változik. A tiszta elme mindent begyógyít, aminek gyógyulásra van szüksége.

A kapkodás nem változtat a tudatunkon. Amikor az megváltozik, másodpercre akkor teszi, amikor szükséges, sem előbb, sem később. Az ember olyan, mint a mag, amelyik csírázásra vár. Nem lehet erőszakkal rákényszeríteni a megértést.

Senki nem kezd el élni az "én" sztorija nélkül. Ezzel kezdődik az élet, az első szóval, amit elgondol. Azt megelőzően nem létezik sem ön, sem a világ. Az ember napról napra végigcsinálja ezt, amikor felébred benne az "én".

Semmit sem tudhatunk előre teljes bizonyossággal. Nem tehetünk mást, mint hogy szemlélői vagyunk a tényeknek. Éspedig olyan szemlélői, akik szeretetteljes, józan cselekvésre képesek. Ha így teszünk, az élet tökéletes szépségében mutatkozik meg előttünk.

Az élet maga a mennyország, feltéve, ha nem ragaszkodunk megemésztetlen dajkamesékhez.

Az ember azért megy a barátaihoz, hogy menedékre leljen náluk.

A valóság mindig szelídebb, mint a képzeletünk.

Minden este behunyjuk a szemünket, és elalszunk. Az emberek alig várják, hogy álomra hajtsák a fejüket. A halál sem több ennél. Semmivel sem rosszabb, csak a hiedelmeink sugallják, hogy másról is szól.

A szenvedésnek egyetlen módja létezik: mikor elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, ami van. Ha az elme igazán tiszta, akkor az, ami van, megegyezik azzal, amit akarunk. Ha azt szeretnéd, hogy a valóság különbözzön attól, ami van, az olyan, mintha elkezdenél egy macskát ugatni tanítani. Próbálkozhatsz és próbálkozhatsz, és a végén a macska fel fog nézni rád és azt mondja, "miau". Azt akarni, hogy a valóság más legyen, mint amilyen, reménytelen.