Borisz Leonyidovics Paszternak

Részvét forgat világot, szerelemtől virul a létben sose-látott, a mindenségben új.

A tétlen kétségbeesés felelőtlen kötelességmulasztás.

Élni annyi, mint törekedni előre, magasabbra, a tökéletesség felé, és el is érni.

Nem lehet egészségügyi következmények nélkül napról napra másnak mutatkozni, mint ahogy érzünk, fáradozni azért, amit nem szeretünk, örülni annak, ami bajt hoz ránk.

A rab ember mindig eszményíti a rabságát.

A közepes ízlés nagyobb csapás az ízlés hiányánál.

A művészet mindig a szépséget szolgálja, a szépség pedig a formával bánni tudás öröme, a forma organikus kulcsa a létezésnek, minden élőlénynek birtokolnia kell a formát, hogy élhessen, és így a művészet, a tragikus is, az életörömről beszél.

A történelmet senki se csinálja, a történelem láthatatlan, ahogy a fű növését se lehet látni.

Amit elképzelünk, még nem tekinthetjük megtörténtnek.

A filozófia úgy jó, ha mértékletes fűszere a művészetnek és az életnek.

Akadnak néha nagy és erős érzések a világon. Azokba mindig sajnálat vegyül. Minél jobban szeretjük imádatunk tárgyát, annál inkább áldozatnak látjuk. A nő iránt való részvét némelyeknél túlcsap az értelem határain. Együttérzésük elérhetetlen körülmények közé helyezné a nőt, amilyenek nincsenek a világon, csak a képzeletünkben élnek, és még a levegőre is féltékenyek, amely körülveszi, még a természeti törvényekre is, még a születése előtt eltelt évezredekre is.

Meg kell szolgálni a bocsánatot.