Borisz Leonyidovics Paszternak

Csak a környezet életéhez hasonló és nyomtalanul beilleszkedő élet az igazi élet.

Míg a dolgok rendje lehetővé tette, hogy a jómódúak a szűkölködők számlájára hóbortoskodjanak és különcködjenek, milyen könnyű is volt az egyéniség jelének és eredetiségének tekinteni a hóbortjukat és a tétlenséghez való jogot, amelyet a kisebbség élvezett, míg a többség szenvedett! De mihelyt az alsóbb rétegek felemelkedtek, a felsőket pedig megfosztották kiváltságaiktól, milyen gyorsan átvedlettek mind, milyen könnyű szívvel váltak meg az önálló gondolattól, amely, úgy látszik, egyiküknek se volt.

Ereszd be a disznót az asztal alá, felmászik az asztalra.

Az vagytok ti, amivel legsilányabbjaitok és leggyengébbjeitek szembeállítanak benneteket.

A kereszténység, az egyén misztériuma az, amit bele kell tenni a ténybe, hogy értelmet nyerjen az ember előtt.

Abban a szív teremtette új létezésmódban, amelyet Isten Országának neveznek, nincsenek népek, egyének vannak.

Tény sincs, míg az ember bele nem tesz valamit magából, az öntörvényű emberi géniusz egy darabját, valamit, amit ő talál ki.

Ahhoz a helyzethez képest kell becsületesen és természetesen viselkedni, amibe az élet viszi az embert.

A művészet mindig, szüntelenül két dologgal törődik. Állandóan a halálon töpreng, és ezzel állandóan életet teremt.

A tehetség a legmagasabb, a legtágabb értelemben véve az élet ajándéka.

A más emberekben élő ember maga az ember lelke.

A tudat méreg, az önmérgezés szere az énnek, ha magára irányítja. A tudat a kívülről felsugárzó fény, a tudat világítja meg utunkat, hogy el ne botoljunk. A tudat a haladó mozdony előtt világló fényszóró. Ha befelé irányítjuk a fényét, kész a katasztrófa.

A történelem a második világmindenség, amelyet az emberiség alkotott, válaszul a halál jelenségére, az idő és az emlékezet jelenségének segítségével.

Az embert évszázadokon át nem a pálca emelte az állat fölébe és ragadta a magasba, hanem a zene: a fegyvertelen igazság ellenállhatatlan ereje, példájának vonzása.