Bor Ambrus

Az emberekben helye van a hitnek, a meggyőződésnek, nem élhet ezek nélkül. Az ember szüntelenül kutat valami után, amivel a benne lévő űrt kitöltheti.

Egy férfinak nincs ínyére, ha a lány régi udvarlókat emleget, van úgy, hogy belemérgez a csókba a múlt, az embernek arra kell gondolni, és milyen józanító ez, hogy vajon a másik ugyanígy csókolta-e, és ugyanilyen fátyolos volt-e a nézése, ha a másik szemébe nézett a csók után?

Ha az ember több lehetőség közül kiválaszt egyet, mindjárt a többi válik rokonszenvessé.

Azért, ami van, vagy talán éppen azért, ami nincs, nem lehet egyes embereket okolni.

Minden lépésért kár, amit más irányba tesz az ember, mint amerre a mágnes húzza.

Ha az embernek nincs határozott célja, akkor hiába szalad akármilyen messzire, tulajdonképpen ott marad, ahonnan elindult.

Levetni semmit sem lehet, legkevésbé az igazságot. Egyszer, valahol, végül szembekerül vele az ember.

A vándorok, akik nem valahová vándorolnak, hanem csak előre, azok sehova se érkeznek meg.

Amíg csak szitkozódni kell, mindenki megbízik mindenkiben, de ha cselekvésről van szó, akkor már óvatosak az emberek.

A némaságnál nincs irtózatosabb. Az emberek talán akkor hallgatnak el olyan nagyon, amikor már egészen tehetetlenek.

Az ember megérzi a különbséget: a pillantás csak átfut, mint egy zseblámpa jelentéktelen fénykévéje, de a nézésnek hőfoka van, érezni, arcon, szemen, mindenütt, és néha apró, finom hegye van, mint a tűnek, és néha olyan, mint egy kéz, megérinti az ember arcát.

A gondolatok néha kínzók. Van gondolat, amely, ha egyszer felbukkan, akkor nem tűnik el mindjárt (...), hanem visszatér, tízszer, százszor, makacsul ismétlődik, mint egy dalszövegből kiragadott félmondat.

Nem lehet az embernek csak úgy fogni magát, aztán arrébb-állni. Az ember nem csak annyi, amennyit a lábán, hátán elvisz. A világa is hozzátartozik.

Semmiségekről is néha mennyi minden jut az ember eszébe. Pillanatok alatt rohan át az időn, események peregnek, majdnem fájó gyorsasággal, sebesre dörzsölik az emlékezetet. Aztán elfut az utolsó kép is, és a következőt már élni kell megint.