Boldogkői Zsolt

A gének nem képesek minden lehetséges helyzetre előrehuzalozott megoldást kódolni, ezért létrehoztak egy tanulógépezetet, az agyat.

Mi értelme van az emberi létnek? Gondolatainkat a hétköznapok uralják, ezért ha e kérdéssel szembesülünk, rendszerint az életünkből merítünk választ, s a családot, esetleg a szakmai sikert emlegetjük. Mások szerint erényesen kell élnünk, vagy eleget kell tennünk az élet által ránk rótt kötelességeknek, s közben hinni a Megváltásban. Az élet mélyebb értelmét nem nagyon firtatjuk, vagy a Mindenhatóra bízzuk a választ. Pedig agyunk az ismert világ egyetlen olyan képződménye, amely e problémát képes megfogalmazni, sőt az adott ismeretek szintjén választ is adni rá. A válasz félelmetesnek tűnhet, különösen, ha a Gondviseléssel és az örökléttel a rideg magányt és a teljes megsemmisülést állítjuk szembe.

Európa harca a személyes névmások között zajlik. A siker kulcsa a többes szám első személy diadalának kellene lennie az egyes szám első személy felett. Európában lényegében az ember biológiai és társadalmi énje küzd egymással, s egyelőre még a vak ösztönök állnak nyerésre.

Mi vajon az a biológiai entitás, ami évmilliárdnyi időt nem kímélve végigpörgette az élet folyamát, melynek csúcspontján az anyag - az emberi tudat által - eszméletre ébredt, hogy megvizsgálja önmagát? A test biztosan nem, hiszen az egy halandó porhüvely csupán, ez a valami viszont az öröklétet "tűzte ki célul". Egy szenvtelen információcsomagról van szó, melynek kódját a DNS őrzi.

A kapitalizmus logikája idevágó törvények és azok szigorú betartatása nélkül sajnos zabolátlanul pörög.

Ha érdeklődő szemmel tekintünk a világra, rádöbbenünk, hogy a dolgok egyáltalán nem maguktól értetődők.

Az emberi elmével (...) egy új lehetőség jött létre, a dolgok mögé való látás képessége.

Fogantatásunkkal szüleink genetikai üzeneteit egyesítjük, vállalva, hogy azokat épségben továbbadjuk majd. Cserébe az anyaméh tápláló melegét és a családi fészek oltalmát kapjuk.

Végül, megbékélve vagy anélkül, kezet rázunk végzetünkkel, s hagyjuk, hogy szétoszlott testünk anyaga visszakerüljön oda, ahonnan vétetett. Szellemünk az éterben szétszéledve válik semmivé, még ha szeretteink próbálják is őrizni emlékét, amíg ők maguk is emlékké nem válnak.

A ma élő fajok azért létezhetnek, mert őseik hűen követték az evolúció alapszabályát, mely így szól: szaporodjatok! A lusták, a lúzerek és a pechesek mind kivesztek, a törekvők közül viszont sokan máig fennmaradtak.

Ha ösztöneink összeütközésbe kerülnek a modern erkölcsiséggel, felül kell vizsgálnunk azokat, megállítani a kezet, mely kupán vágni készül az ellenfelet. Fel kell ismernünk, ha manipulálnak minket, főként, ha ezt általunk tisztelt személyek teszik. Sajnos, az emberi elme genetikailag elfogult, de az elvi lehetőség megvan arra, hogy semleges megfigyelőként szemléljük magunkat, és megértsük az idegi automatizmusainkat.

Sajnos, a kutatásban elvált egymástól a zsenialitás és a szakmai siker. Nem a kreatív emberek, hanem egyfajta magasan kvalifikált szakmunkások a ma sikeremberei.

Van-e vajon valami transzcendentális értelme a létnek, vagy csupán a globális entrópiának egy röpke ideig ellenálló szervezett anyaghalmaz vagyunk?

Egy genetikai gépezet képtelen kiválasztani a megfelelő virágot egy randevúra, motiválni viszont képes e tettre való törekvésre.

Mi értelme van az emberi létnek? (...) Amióta felismertem az igazságot, nap mint nap döbbenettel tölt el, hogy a testem és az elmém a vérvonalam szolgálatában állnak. Feladatom az életben csupán egy közvetítő szerep, ami nem más, mint egy önző információcsomag folytonosságának biztosítása eleimtől az utódaim felé.